SZABADULÁS EGY KÉRETLEN ÖRÖKSÉGTŐL

„Az Országos Környezeti Kármentesítési Program célja

  1. a felszín alatti vizek, a földtani közeg veszélyeztetésének, szennyezettségének, károsodásának megismerése,
  2. a veszélyeztetett területeken a szennyezettség kockázatának csökkentése,
  3. a szennyezett területeken a szennyezettség csökkentetésének vagy megszüntetésének elősegítése.” [A Kormány 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról, 4 § (5)].

A Program végrehajtása megkezdődött és különösebb hírverés nélkül folyik. A közvélemény nem sokat tud sem a Program keretében megoldandó feladatokról, azok természetéről, sem pedig arról, hogy hogyan történik azok megoldása. A hírközlő szervek néha hírt adnak, pl. a garéi veszélyes- hulladék ártalmatlanításáról, a Metalloglobus Rt. nagytétényi telephelyén és környékén veszélyessé vált helyzetről, ezért ezek a nevek talán ismerősen is hangzanak. Többet lehetett hallani arról még a kilencvenes évek elején, hogy a szovjet csapatok által elhagyott létesítmények súlyosan veszélyeztetik a környezetet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen és ezekhez hasonló környezetkárosításokat előbb-utóbb meg kell szüntetni.

Nem valószínű azonban, hogy mindenki tudja, milyenek és mekkorák azok a károk, amelyek felszámolására kormányszinten kellett programot kidolgozni; milyen nehézségeket okozhatnak azok az ország és az egyes ember mindennapi életében, meg lehet-e oldani minden ide tartozó problémát és hogyan, és mindez milyen helyen van a magyar politika és gazdaság által megoldandó feladatok sorában.

nagyfelbontású kép

I. KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

MIT ÖRÖKÖLTÜNK?

A gazdasági fejlődés, főként pedig az iparosítás kezdetétől a füstölgő gyárkémények, szénhalmok, meddőhányók, salakdombok, felhalmozott acélhordók sokasága, ülepítőtavak, hulladékhegyek jellemezték az iparosodott – tehát fejlettnek tekintett – térségeket az egész világon. Ki kellett alakulnia a környezetvédelemnek és be kellett épülnie a jogalkotásba, jogalkalmazásba, hogy a további fejlődés ne járjon feltétlenül együtt ezekkel a kísérőjelenségekkel. Közben a fejlett országokban a régi gyárépületeket lebontották vagy korszerűsítették, sok meddőhányó, hulladékhalom, kémény eltűnt vagy már nem füstöl. Ma már az olyan ipartelep, mezőgazdasági üzem a jellemző, ahová pormentesített út vezet, kívül-belül rend és tisztaság van, a környezetet zöldterületek határolják, és még a telepeken belülre is jut a parkosításból. Nálunk azonban még ritka az olyan ipari- mezőgazdasági-kereskedelmi telephely, amelynek közvetlen környezete tiszta lenne. A környezetvédelem azonban nálunk is folyamatosan erősödik. Az egyre újabb jogszabályok és a fejlődő környezetvédelmi szervezet hatására ma már nem lehet a jogszabályban meghatározottnál nagyobb környezetszennyezéssel járó tevékenységbe belekezdeni. Ezzel együtt egyre több intézkedés mozdítja elő, hogy a régebben kezdett gazdasági tevékenységek környezetkárosító hatása is csökkenjen, majd megszűnjön. Elősegíti az intézményi intézkedések eredményességét, hogy az egyén és a társadalom jogkövető magatartása észrevehetően fejlődik.

A megszűnt, egykor környezetkárosítással járó tevékenységeknek azonban következményei vannak. Igen sokszor olyan anyagok maradtak vissza utánuk, melyek legtöbbször nem láthatók, mert a terep felszíne alatt vannak, vagy ha látszanak is, nem állapítható meg egyszerű módszerekkel, hogy ma is károsítanak-e vagy nem. Pedig sok ezer tonna ipari hulladék (többnyire veszélyes hulladék), elszivárgott üzemanyag, egyéb kőolajszármazék és más káros anyagok sokasága került a felszín alá. Az ilyen módon szennyezetté vált területek a szennyezőforrások, és azok káros hatásai egyaránt igen sokfélék. Ilyenek például:

  1. Igen sok olyan hely vagy berendezés, ahol kőolajat, kőolajszármazékokat tárolnak: repülőterek, olajfinomítók, vasútállomások, üzemanyagtöltő állomások (átfejtésnél a mellécsurgó anyag a terepfelszínre kerül, a tartályok korrózió miatt kilyukadhatnak és az anyag a talajvízbe kerül),
  2. Vegyi üzemek: tartályok az üzem területén, felszín alatti csővezetékek (ezek is meghibásodhatnak és ezekből is a talajvízbe kerülhet a veszélyes anyag),
  3. Salakdombok, meddőhányók, zagytározók az üzemek, erőművek és bányák környezetében (a csapadékvíz átmossa ezeket és a kioldódott veszélyes anyagok a terepfelszín alá és/vagy a talajvízbe kerülnek),
  4. Katonai létesítmények: garázsok, javítóüzemek, vegyianyag-tartályok (ugyancsak mellécsurgás, korróziós rongálódások, a legkülönfélébb szétszóródott vagy elásott anyagokból, eszközökből kioldódó veszélyes anyagok kerülhettek a terepfelszín alá és a talajvízbe),
  5. Vasútállomások: a folyékony üzemanyag-tárolók mellett javítóüzemek (a fentiekhez hasonló szennyező hatással), egykori salakhányók,
  6. Folyékony- és szilárd hulladékok működő, vagy sokszor már elfelejtett lerakóhelyei, stb.

Az említett létesítményeket nem egy esetben elbontották vagy korszerűsítették, a felszín alá került anyagok azonban ott maradtak. Más létesítményeket (pl. katonai objektumokat) egyszerűen magukra hagytak a szennyezett területekkel együtt.

Az ilyen helyeken zajló folyamatok kevésbé észrevehetőek, mint egy gyárkémény füstölgése, vagy az olajfoltos vízben elpusztult halak látványa, de a következmények előbb-utóbb megmutatkoznak, és súlyosak lehetnek.

Előfordul például, hogy a szennyezett talajt, vagy magát a szennyező anyagot felkapja a szél (az anyag „kiporzik”) a levegőbe került anyag a csapadékkal a terepfelszínre hullik, a növényzeten keresztül bekerül a táplálékláncba, károsítja az ökoszisztémákat és a tápláléklánc végén az emberi szervezetet is.

Megtörténik, hogy gyakoribbá válik valamilyen légzőszervi betegség egy térségben, vagy az ott élők szervezetében jelennek meg egészségre káros anyagok. Ilyenkor csak hosszadalmas vizsgálattal lehet megtalálni a hátrahagyott és esetleg rejtett szennyezőforrást, ami a tapasztalt jelenségek okozója. Vagyis ezek a tartós környezeti károsodások a lakosság egészségi állapotát – végső soron a várható élettartamot – kedvezőtlenül befolyásoló környezetszennyezés egyik fontos összetevőjét alkotják.

A leggyakoribb azonban az, hogy a csapadékvíz átmossa a szennyezett területeket, veszélyesanyagokat old ki és juttat a talajvízbe. Ugyanez a sorsa a mezőgazdaságban gyakran túladagolt kemikáliáknak is. A csatornázatlan településeken egyszerűen elszikkasztják a szennyvizet közvetlenül a talajvízbe. A talajvíz általában mozgásban van és messzire képes elszállítani az oldott szennyezőanyagokat, így azok akár a mélyebben levő, értékes szennyezetlen vizeket is elérhetik. 1 Mivel Magyarország ivóvízellátása több, mint 95 százalékban különféle felszín alatti vizekből történik, ezen az úton a lakosság különösen nagy veszélybe kerülhet. Ennek következtében szükségessé válhat egyes tönkrement vízbázisok (vízbeszerző területek) felhagyása és helyettük újaknak a kialakítása. Ez a többszörösébe kerülhet annak, mint ugyanannak a vízműnek a megépítése még egyszer, mert még a kármentesítést is el kell végezni a felhagyott területen 2 .

Vagyis az elhagyott szennyezett területeknek, szennyezőforrásoknak elfedve is folyik az élete, csak ez nem a szemünk előtt történik.

A szennyezőforrások, szennyezett területek a gazdasági szerkezetváltást is akadályozzák, különösképpen a hagyományosan ipari régiókban, mert lefoglalják a szerkezetváltáshoz szükséges területeket. Emellett akadályozzák az egységes területfejlesztést. (Például nem lehet lakóparkot kialakítani az elfedett hulladéklerakó fölött mindaddig, amíg a káros anyagokat el nem távolították. Ennél csak az a kellemetlenebb, ha már el is készültek az épületek, mert nem tudtak a rejtett szennyezőforrásról.). A szennyezett területeken történő építkezések aggodalmat keltenek a külföldi befektetőkben is, mert nem mindig tudhatják, hogy milyen rejtett szennyezőforrást kapnak a megvásárolt ingatlannal együtt.

Már pedig akár több tízezer is lehet az ilyen többé- kevésbé rejtett, sokszor elhanyagolt és gazdátlan szennyezőforrás, szennyezett terület száma az országban. Vagyis átlagosan hazánk minden kb. 3x3 km kiterjedésű területdarabján előfordulhat belőlük legalább egy, de inkább több...

1 Magyarország felszín alatti vizeiről bővebben: Tájékoztató: Felszín alatti vizeink (A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából összeállította a VITUKI Rt. "közhasznú társasággá való átalakulás folyamatban" Hidrológiai Intézete, 2002).


2 Bővebben: Rejtett érték, amire vigyázni kell. Egy jogszabály [33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet], és ami mögötte van (2001) OKKP tájékoztatók, 2. sz.

 

MIT LEHET TENNI?

Vitathatatlan, hogy ezt a helyzetet nem lehet ennyiben hagyni. Gondot okoz azonban az, hogy a működő szennyezőforrások vagy szennyezett területek számát sem lehet pontosan tudni az országban, azt sem, hogy hol vannak azok, milyen szennyező anyagot juttatnak a környezetbe, mit és mennyire veszélyeztetnek. Ilyen helyzetben váratlan és kivédhetetlen, esetleg katasztrófa-jellegű eseményeknek van kitéve a lakosság.

A helyzet a fejlett külföldi országokban sem jobb, bár ott már a 70-es években tudatosodott a probléma, míg nálunk – a maga egészében – csak a kilencvenes évek elején. Elképzelhető és érthető, hogy minden országban sok volt a szakmai és társadalmi vita, mire ott kialakult a kármentesítés többé-kevésbé egységesen elfogadott rendje. 3

A hazai Országos Környezeti Kármentesítési Program kidolgozói az így kialakult alapvető gondolatokat is hasznosították a hazai módszertan kimunkálásakor. A módszertan főbb vonásai a következők.

Az bizonyos, hogy először istisztába kell jönni a veszélyhelyzet nagyságával.Mint említettük, a szennyezőforrások kisebb részéről elég sokat tudnak az illetékes szervek, nagyobb részük azonban ismeretlen. Hazánkban például a több tízezerre becsülhető szennyezett területnek csak egy töredékéről van biztos – ám közel sem kimerítő – tudomása a környezetvédelmi hatóságoknak, önkormányzatoknak, esetleg más szervezeteknek. Ezeknek a különböző helyeken lévő adatoknak a felkutatása és feldolgozása (számbavétel), majd a szennyezőforrások nyilvántartásba vétele már ad valamilyen tájékoztató képet legalább azokról a veszélyeztetésekről, amelyekről van valahol, valamilyen ismeret (1. melléklet). Ezeket a műveleteket egységes szempontok szerint (egységes tartalmú adatlapok kitöltésével) kell végezni. Az így rendszerezett adatokat már nyilvántartásba lehet venni. A tartós környezetkárosodást okozó potenciális és tényleges szennyezőforrások számbavétele terjedelmes, és részletes munkát igényel. A számbavételhez a már meglévő ismereteken felül bejárásokat kell végezni és még az olyan módszereket is igénybe kell venni, mint pl. a légi- és űrfényképezés, amikor gyakran a környezettől elütő színű és elterjedésű növényzet utal valami rendkívülire a terepfelszínen vagy a terepfelszín alatt, esetleg több információt adva, mint az irattárak. 4

A kitöltött adatlapokban foglalt információkra támaszkodó kockázatbecslés alapján az egyes helyszínek prioritási számokat kapnak. Az ilyen számok szerintiprioritási listafontossági-sürgősségi rendbe sorolja a helyszíneket: hol kell hamarabb elkezdeni a kármentesítést (tényfeltárást) és hol lehet később hozzákezdeni. Amikor további helyszíneket ismernek meg, a listát módosítani kell. Lehet ugyanis, hogy a később feltárt helyszínek valamelyikének megszüntetése sürgősebbnek mutatkozik, mint a korábban megismerteké... Ezzel összefüggésben ismétkockázatbecsléstis végeznek 5 . Ez főként arra irányul, hogy a helyszínen található anyag mennyire ártalmas, hogyan és merre terjed, mivé változik közben, hogy mekkora népességet érhet el, és mekkora kárt okozhat az emberek egészségében, az élővilágban, a környezeti elemekben.

A prioritások megállapításában fontos szerepe van a vizsgált területekérzékenységének. Az érzékenység „a felszín alatti víz, a földtani közeg kockázatos anyagokkal szembeni ellenálló képességét, illetve tűrőképességét jellemző természeti adottság.” (33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról). Vagyis ahol nagy egy terület érzékenysége, ott a felszín alatti vizet tartalmazó, vagy felette elhelyezkedő földtani képződmények természetüknél fogva kevésbé képesek megvédeni a felszín alatti vizet a felszínről származó (vagy oldalirányból érkező) szennyezésekkel szemben és fordítva. Amiből az következik, hogy az érzékeny területeknek elsőbbséget kell kapni a prioritási listában. Az idézett kormányrendelet 2/1. számú melléklete fokozottan érzékeny, érzékeny és kevésbé érzékeny területeket különböztet meg. Ez pedig oda vezet, hogy az érzékeny területeken belül a fokozottan érzékeny területeknek kell elsőbbséget kapni.



3 Bővebben: Szennyezett területek kármentesítésének nemzetközi tapasztalatai (1997). Kármentesítési füzetek 2. sz.
4 Bővebben: A felszín alatti vizeket és a földtani közeget károsító területhasználatok és szennyezőforrások távérzékelési módszerekkel történő számbavétele (2001). Kármentesítési útmutatók 3. sz.
5 Bővebben: Előzetes kockázatbecslési eljárások módszertani elvei és sajátosságai a nemzetközi gyakorlat tükrében (2001). Kármentesítési füzetek 6. sz.

Még nagyobb figyelmet kell fordítani a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségi területekre. Ezek a fokozottan érzékeny és az érzékeny területek közül az olyanok, ahol egyrészt a felszín alatti víz közel van (néhányszor 10 m nagyságrendben) a terepfelszínhez, másrészt nincs fölötte olyan képződmény, amely visszatartaná a szennyezőanyagokat, harmadrészt pedig – és ez különösen fontos – az ilyen területek az üzemelő vagy távlati vízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt, vagy kijelölés alatt álló védőterületein vannak. Magától értetődik, hogy az ilyen területek is magas prioritást kapnak. A védőterületek kijelöléséről, az azokon érvényes tiltásokról és korlátozásokról egyébként a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről rendelkezik. Ez az a pont, ahol az OKKP találkozik a Vízbázisvédelmi Programmal. A két programnak találkoznia kell és gondoskodni is kell összehangolásukról, mert mindkét programban a jelen és a jövő generációk egészségének védelme van a középpontban.

Innen kezdve már egyenként kell foglalkozni az egyes esetekkel: meg kell határozni az ott található anyagokat, körül kell határolni elterjedésüket és azt, hogy mekkora területen következett már be a környezet elszennyeződése. Ha már elegendő ismeret áll rendelkezésre a helyszínről, annak környezetéről, a hidrogeológiai viszonyokról (pl. hogy milyen mélyen van a talajvíz, mit oldott már ki a szennyezőanyagokból és merrefelé áramlik), számítógépes modellezéssel lehet előrejelzést végezni a szennyezőanyagok várható jövőbeni terjedésére vonatkozóan 6 . A megismeréshez feltáró fúrásokat létesítenek a vizsgált helyszínen és annak környezetében, mintákat vesznek azokból, amelyek összetételét és koncentrációját laboratóriumokban állapítják meg. A feltáró fúrásokat úgy képezik ki, hogy egyben a hosszú távon is üzemelő monitoring-rendszer tagjaiként működhessenek a jövőben, mert sokáig kell majd megfigyeléseket végezni ezeken a területeken akár történt beavatkozás a helyszínen, akár nem. A vizsgálatok végzői szó szerint a sötétben tapogatóznak: többnyire éppen azt nem láthatják közvetlenül, amire vizsgálat irányul, mert csak a feltáró fúrások anyagából tudnak következtetni a terepfelszín alatt nagy területen lejátszódó folyamatokra és arra, hogy mi várható a jövőben.

Mindez sok pénzbe kerül. Fontos tehát például, hogy csak annyi fúrást létesítsenek, annyi vizsgálatot végezzenek, amennyi szükséges a megbízható ismeretek megszerzéséhez. Ennyit azonban rá kell költeni a vizsgálatokra, mert a túlzott takarékoskodás elégtelen ismerethez vezet; elégtelen ismeretből pedig rosszul lehet megítélni a veszélyt. Ekkor nem a valóságos veszélynek megfelelően teszik meg a szükségesnek ítélt intézkedéseket, és később kell több költséget ráfordítani a helytelen intézkedések helyrehozatalára, mint amennyit megtakarítottak a vizsgálatokon. Ezért többnyire több szakaszban végzik a tényfeltárást. Először nagy vonalakban ismerik meg a helyszíni viszonyokat, értékelik az eredményeket, és csak ezt követően döntenek a részletesebb szakasz módszerei és részletessége felől, ami után újabb értékelés következik.

A tervezést és a tervek engedélyezését követően lehet megkezdeni a szükségessé váló műszaki beavatkozásokat. Többféle bevált műszaki beavatkozás létezik. Ezek közül azt kell választani, amelyik az adott természeti viszonyok és környezeti feltételek között a legjobban megfelel a feltárt szennyezőanyagok természetének és a megszüntetendő veszély nagyságának. Az sem közömbös, hogy ugyanazt, vagy közel ugyanazt a célt mekkora ráfordítással lehet elérni. Ezt költséghatékonysági vizsgálat mondja meg.

A műszaki beavatkozás lehet például:

  • A szennyezett talaj kicserélése. Ez néha több tízezer m 3 talaj elszállítását jelenti, majd ugyanennyinek a helyszínre hozatalát azzal együtt, hogy az elszállított szennyezett talaj megtisztításáról, biztonságos elhelyezéséről is gondoskodni kell (ha nem tisztítanánk meg a szennyezett talajt, akkor egy fontos, nemzetközileg elfogadott követelmény sérülne, amely szerint tilos úgy megszüntetni egy környezetkárosodást, hogy azt egyszerűen máshová helyezzük);
  • A talajban vagy a mélyebben fekvő földtani közegben elhelyezkedő elszennyeződött víz kiszivattyúzása. Ekkor is gondoskodni kell arról, hogy az eltávolított szennyezett vizet biztonságosan helyezzék el, vagy megtisztítás után juttassák vissza eredeti helyére, esetleg más földtani közegbe. Ilyenkor több százezer m 3 víz megmozgatására/megtisztítására kerülhet sor;
  • Az elszennyeződött felszín alatti tér-rész elszigetelése vízzáró anyagú résfalakkal;
  • A szennyeződés megkötése rögzítőgél injektálásával
  • A talaj átmosatása vagy szellőztetése;
  • A szennyezőanyag “szarkofágba” zárása építőipari szigetelési eljárások alkalmazásával

stb.

Természetesen ennél sokkal több beavatkozási módszer áll már rendelkezésre – csak a Magyarországon ismertebbek száma a 80 körül van. 7

A kármentesítés utolsó szakasza az utóellenőrzés. Ez a tényfeltárás idején kiépített (és esetleg továbbfejlesztett) monitoring-rendszer üzemeltetését és az eredmények rendszeres értékelését jelenti a kármentesített területen és annak környezetében. Ez segít meggyőződni arról, hogy sikeres volt-e a kármentesítés. Ezért a monitoring-rendszert a műszaki beavatkozás megtétele után több évig üzemeltetni kell, ellenőrzés alatt tartva a kármentesített területet és annak környezetét. 8



6 Bővebben: Szennyeződésterjedési modellek alkalmazása (1998). Kármentesítési kézikönyvek 1. sz., továbbá: Szennyezett területek részletes mennyiségi kockázatfelmérése (2001) Kármentesítési kézikönyvek 3. sz.
7 Bővebben: Kármentesítési technológiák (2001). Kármentesítési kézikönyvek 4. sz.
8 Bővebben: Felszín alatti vizek megfigyelése tartósan károsodott területeken (1998). Kármentesítési útmutatók 2. sz., továbbá: A monitoring tartalmi követelményeiről szóló útmutató alapozó anyaga (Zárójelentés, VITUKI Rt. "közhasznú társasággá való átalakulás folyamatban" 2001).

Érzékelhető az eddigiekből, hogy még az egyszerűbb esetekben is nagyok a költségek. Csak néhány példa:

  • Több mint 320 millió dollárba és 20 év munkába került a Niagara folyó melletti Niagara Falls városkánál egy szabálytalan veszélyes-hulladék lerakó megtisztítása;
  • A Lehel gyárnak az 1970-80-as években hét gödörben elhelyezett termelési hulladékát 2,4 milliárd Ft-ért sikerült elhelyezni az egyik, megfelelő műszaki védelemmel biztonságossá tett gödörben;
  • A Pécshez közeli Garé mellett lerakott tetraklór-benzolokat tartalmazó nagyszámú megrongálódott hordót több mint 3 milliárd Ft költséggel szállították el és ártalmatlanították; a terepfelszín alatti károsodás megszüntetése még hátra van;
  • A MÁV záhonyi vegyianyag-átfejtőjénél végzett kármentesítési munkálatok valamivel több, mint 1 milliárd Ft-ba kerültek.

Ezért fontos az említett – és talán bonyolultnak tűnő – számbavétel, a prioritási listák elkészítése és karbantartása, a tényfeltárás, a kockázatbecslés és költséghatékonysági vizsgálat, mert csak így lehet elérni, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló pénzeszközöket mindig az éppen legfontosabb feladatokra fordítsák.

KI FIZESSEN?

A józanész és a polgári jogi megfontolások szerint egyaránt annak kell megfizetnie a kárt, aki okozta azt. A költségviselés az élet minden területén összefügg a felelősség kérdésével. A környezetvédelem jogi szabályozásaiban szerte a világban ezért szerepel a “szennyező fizet” elve. Ebbe minden esetben beleértik, hogy az okozott kár helyreállításának költségeit is a kár okozójának kell viselnie. A Környezetvédelmi törvény 1995-ben történt hatálybalépése óta egyértelmű, hogy annak az ingatlannak a tulajdonosa-birtokosa, amelyen a jogsértő tevékenységet folytatták egyetemleges felelősséggel tartozik. A kimentési lehetősége korlátozott, hiszen csak akkor mentesül, ha az ingatlan tényleges használóját megnevezi, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

A jogsértő tevékenységek körét a törvény egyértelműen meghatározza értve ezen azt a tevékenységet, vagy mulasztást, amely

  1. környezetet veszélyezteti
  2. a környezetet szennyezi
  3. a környezetet károsítja
  4. a környezetvédelmi előírások megszegésével folyik.

A fenti rendelkezések alapján teljesen egyértelmű, hogy a törvény szerinti helytállási kötelezettség, illetve az eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége a jogsértő tevékenység folytatóját (elkövetőjét), a károkozót terheli. A károkozó személyek kiderítése a hatósági eljárás egyik legfontosabb feladata. Ha kellő gondosság ellenére sem állapítható meg az elkövető személye, akkor az egyetemleges felelősségre vonatkozó szabályok alapján az ingatlantulajdonos, illetve birtokos felelőssége lép be. Ebben az esetben a bizonyítási teher megfordul, a tulajdonosnak, birtokosnak kell bizonyítania, hogy a jogsértő tevékenységért a felelősség nem őt terheli, és meg kell nevezni az ingatlan tényleges használóját.

Speciális szabályokat tartalmaz a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet. Eszerint: ha a tevékenység folytatója ismeretlen, vagy jogutód nélkül megszűnt, és ha a felszín alatti vizet, földtani közeget veszélyeztető, szennyező vagy károsító, illetve az előírások megszegésével járó tevékenység a Kt.

a) hatálybalépését követően folyt vagy folyik, akkor a Kt. 102. §-a alapján a jogsértő tevékenység helyének tulajdonosa vagy használója,

b) hatálybalépését megelőzően történt, akkor a Magyar Állam nevében feladatkörébe és felelősségi körébe tartozóan a kormányzati munkamegosztás szerint felelős miniszter, illetve ha nincs más felelős, akkor a környezetvédelemért felelős miniszter által kijelölt szervezet kötelezett a kármentesítésre.

Fontos felhívni a figyelmet a 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet 4. § (3) bek. első mondatában rögzített, a tevékenység jogutódlására vonatkozó kitétel meghatározó szerepére. A Kt. 67. § (2) bek. a) pontja szerint ugyanis környezetre jelentős hatást gyakorló tevékenységnek minősül a létesítmény vagy művelet felhagyása is. Így egy adott terület adás-vétele esetén, ha a szennyezést okozó létesítmény vagy művelet felhagyása még folyamatban van, mert még fennáll a környezet veszélyeztetésének ténye, úgy a terület új tulajdonosa, mint a tevékenység jogutódja a kármentesítés kötelezettje.

Amikor a fejlett országok először szembesültek a problémával, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a feladatok olyan nagyok, közérdekűek és szerteágazóak, hogy azokat állami szinten kell kezelni, általában országos kármentesítési programok létrehozásával. Egyes országokban, mint az Egyesült Államok, Németország, Hollandia és Dánia már az 1980-as évek közepétől indult és működik kormányszintű program, míg a többi gazdaságilag fejlett európai országban ez később került megszervezésre és bevezetésre; egyes esetekben most vannak ilyenek előkészítés alatt. A feladat nagysága nem vált azonnal nyilvánvalóvá: előfordult, hogy a végrehajtás költségeinek kezdeti becslését később meg kellett tízszerezni. Az is hamarosan világossá vált, hogy bizonyos esetekben az államnak a finanszírozásban is részt kell vennie, amire jó példa az Egyesült Államokban a 80-as évek elejétől törvény által szabályozott “Superfund” elnevezésű központi pénzalap. Hasonló következtetésekre kellett jutni a hazai OKKP kidolgozása során is. 9



9 Bővebben: Szennyezett területek kármentesítésének nemzetközi tapasztalatai (1997). Kármentesítési füzetek 2. sz.

 

MIKOR TISZTA A TISZTA?

Vagyis mikor lehet azt mondani, hogy egy kármentesítési folyamat valahol befejezhető, mert a mentesített környezet már “tiszta”? Ez is csak látszólag egyszerű kérdés. A talaj is, a víz is természettől fogva a legkülönfélébb anyagok sokaságát tartalmazza. Mind az anyagok fajtája, mind pedig azok koncentrációja esetről esetre eltér. Még az is előfordul, hogy pl. a természetes állapotú vízben is van veszélyes vagy kockázatos anyag az egészségre káros koncentrációban (pl. a Dél-alföldi felszín alatti vizekben a természetes, geológiai eredetű arzén előfordulása). Szójárás a vízkémikusok körében, hogy csak az nincs a vízben, amit nem vagyunk képesek kimutatni. Kétségtelen, hogy a méréstechnika fejlődésével újabb anyagokat is sikerül kimutatni a vízben. Vannak ugyanakkor anyagok, melyeknek éppen a hiánya teszi használhatatlanná a vizet (pl. a valóban tiszta desztillált víz emberi fogyasztásra alkalmatlan). Ezek ismeretében érthető, sok a vita a felől, hogy a környezet elemei (víz, talaj, levegő) természettől fogva mikor “nem tiszták”, mikor azért nem tiszták, mert elszennyezték vagy pedig, hogy mikor szabad egy kármentesítési műveletet befejezhetőnek minősíteni (vagyis mikor mondhatjuk egy helyen a talajra vagy a vízre, hogy az “már tiszta” vagy “kielégítő mértékben tiszta”).

A megközelítések egyik szélső esetét az ú.n. Holland lista gépies alkalmazása, a másikat a főként Németországban követett módszer képviseli.

– Az első esetben egységesen szabványosított határértéket írnak elő az egyes szennyező anyagok koncentrációira, vagyis minden veszélyes anyagra egységesen előírják, hogy legfeljebb mennyit tartalmazhat abból a talaj, illetve a víz. A határértékeket úgy határozták meg, hogy azok betartásával a talaj multifunkcionalitását10 biztosítsák. Itt arra kell gondolni, hogy a talaj olyan földtani közeg, amely egyrészt élőhely igen nagyszámú (néha mikroszkopikus) élőlény számára, másrészt tápanyagokat tartalmaz természetes és haszonnövények számára, harmadrészt pedig befolyásolja a rajta átszivárgó és a talajvízbe kerülő csapadékvíz minőségét. Egységesen előírt határértékek alapján határozzák meg a beavatkozás szükségességét, és például a szennyezett víz tisztításának mértékét is ezek alapján jelölik ki.11

– A Németországban alkalmazott módszer ezzel szemben az egyedi mérlegelést képviseli: a prioritások meghatározása minden egyes vizsgált területen egyedi kockázatfelmérés segítségével és az egyedi kármentesítési célok figyelembevételével történik. Ez a módszer a tisztítási követelmények meghatározásánál kiemelten figyelembe veszi a későbbi területhasználatot.

Az idő múlásával a két szemlélet közeledése tapasztalható.

A hazai OKKP kidolgozói által alkalmazott módszer a víznek és a talajnak az adott helyen a szennyezés előtti, a természetestől csak kevéssé eltérő állapotát a (B) szennyezettségi határértékkel jellemzett állapotot veszi alapul (2. melléklet). Ez a határérték “jogszabályban vagy ennek hiányában hatósági határozatban – felszín alatti víznél az ivóvízminőség és a vízi ökoszisztéma igényei, földtani közeg esetében a talajok multifunkcionalitásának és a felszín alatti vizek szennyezéssel szembeni érzékenységének figyelembevételével – meghatározott kockázatos anyag koncentráció” (33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról). Ha a talajban, ill. a vízben levő kockázatos anyagok a (B) hatértéket nem lépik túl, akkor a talaj, ill. víz már nincs ugyan természetes állapotban, de még nem tekinthető szennyezettnek. A hazai szabályozás egyedileg írja elő azokat a koncentrációkat, amelyeknek mértékéig el kell távolítani a kockázatos anyagokat az adott területen. Ez a (D) kármentesítési határérték, amit gondos kockázatfelméréssel, a területhasználat figyelembevételével és költség-haszonelemzéssel állapítanak meg, de nem lehet kisebb, mint a már említett (B) szennyezettségi határérték. Vagyis általában nem kell nagyobb tisztaságot elérni a kármentesítéssel, mint amilyen az adott környezeti elem állapota volt az elszennyeződés előtt.

A határértékeket a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről írja elő. Ennek a rendeletnek a mellékletei tartalmazzák azt, pl., hogy hány mg/kg a réz, cink, ón, stb. a hazai talajok, illetve felszín alatti vizek (A) háttér-koncentrációja, mekkora ezek (B) szennyezettségi határértéke, (Ci) intézkedési hatértéke, stb.



10 Bővebben: A szennyezett talajok vizsgálatáról (1998). Kármentesítési kézikönyvek 2. sz.
11 Bővebben: Határértékek, határértékrendszerek az Országos Környezeti Kármentesítési Programban (1998). Kármentesítési füzetek 4. sz.

 

II. Az Országos Környezeti Kármentesítési Program

 

Előzmények

Már az OKKP kidolgozása előtt voltak jelei annak, hogy a rejtett, vagy kellően nem ellenőrzött visszamaradt szennyezőforrások károkat okozhatnak. A nyolcvanas években ezek egyike a Vác Déli vízbázisról származó ivóvíz váratlan és hirtelen elszennyeződése volt. Hosszas vizsgálódás tudta csak kimutatni, hogy a szennyezést a Chinoin gyár közeli (szakszerűtlen) hulladéklerakójából a partiszűrésű vízbázis háttérterületén a terepfelszín alá szivárgó és onnan a kutakba kerülő kockázatos anyagok okozták. A vízbázist ki kellett kapcsolni a lakossági vízellátásból. Szekszárd egyik vízbázisán is ki kellett kapcsolni néhány kutat vizük sokáig ismeretlen eredetű elszennyeződése miatt. Különösképpen felhívta a figyelmet az ilyen veszélyekre annak felismerése, hogy a kivonuló szovjet csapatok milyen nagy számban hagytak vissza szennyezett területeket gyakorlatilag minden, általuk használt létesítmény környezetében.

Az OKKP kiindulópontjának a kormány 1991. évi rövid és középtávú intézkedési terve tekinthető, amelyben már megjelent a felhalmozott környezetszennyezések felmérésének, feltárásának és megszűntetésének feladata. Ugyanitt szerepel célként a kiürített szovjet laktanyák és gyakorlóterek környezetszennyezéseinek megszüntetése is. Főleg pénzügyi forrás hiányában 1995-ig csak az utóbbi feladat elvégzése indult meg a környezetvédelmi tárca háttérintézete, a Környezetgazdálkodási Intézet szakmai irányításával. Ez volt az OKKP előkészítésének, kimunkálásának időszaka is.

Az OKKP szakaszai

A kormány 2205/1996.(VII. 24.) határozatával fogadta el a Nemzeti Környezetvédelmi Program “F” függelékét alkotó Országos Környezeti Kármentesítési Programot és annak rövid távú szakaszát, a középtávú szakasz feladatairól pedig a kormány 2304/1997 (X. 8.) határozata rendelkezik. Az OKKP szakaszai:

  • Rövid távú szakasz (1996-1997.)
  • Középtávú szakasz (1998-2002.)
  • Hosszú távú szakasz (2003-2030.), a Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz igazodóan, hatévenkénti ütemezéssel.

Vagyis

  • az OKKP várható időtartama több évtized,
  • tízezres nagyságrendű helyszínen kell intézkedéseket, illetve beavatkozásokat tenni igen sok fajta szennyezőanyaggal kapcsolatban,
  • a költségigény jelenleg mintegy 1000 milliárd Ft-ra tehető,
  • az érintettek, résztvevők száma most még nem megbecsülhető,
  • a szereplők is sokfélék: minisztériumok, hatóságok, kutató-fejlesztő intézmények, tervezők, kivitelezők. A felszámolandó szennyeződések okozói is sokfélék: magánszemélyek, társaságok, állami és egyéb intézmények - és sokszor nem is azonosíthatók.

Érthető a társadalom elvárása, hogy egy ilyen sokrétű és költséges feladattömeg végrehajtása világos, érthető és elfogadható vezérelvek szerint szerveződjön.

Vezérelvek

Az OKKP végrehajtásakor a következő vezérelvek érvényesülnek:

A szubszidiaritás: nemzetközileg elfogadott alapelv, amit a demokratikus berendezkedésű államok belső rendje is követ. Azt jelenti, hogy minden probléma megoldásával ott kell foglalkozni, ahol a legjobban kell, hogy ismerjék azt. Nem foglalkozhat egy minisztérium azzal, amit jobban ismer egy önkormányzat, vagy a minisztérium saját területi szerve. Ezért a legszorosabb (szinte mindennapos) a kapcsolat a kármentesítésre kötelezett és a területileg illetékes Környezetvédelmi Felügyelőség között, amibe a felettes szervek csak általános érvényű szabályozásokkal, útmutatásokkal, eseti ellenőrzésekkel kapcsolódnak bele. Ha ez nem így lenne, valamilyen központi szervnek kellene foglalkoznia a legkisebb kármentesítési esettel is nagy távolságról, a helyi viszonyok ismerete nélkül, miközben néhány km távolságra ott van a Felügyelőség, aki részletesen ismeri a természeti viszonyokat, a szennyezett területek történetét, sokszor még az érdekelt személyeket is.

– A munkamegosztás: a programban – alprogramok végrehajtása formájában – részt vesz minden olyan minisztérium és kormányzati irányító szerv, amely állami tulajdonban levő, kármentesítésre szoruló vagyon kezelésével is foglalkozik (3. melléklet). Ilyen alprogramok például a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Szilárd ásványbányászati és ugyanennek a minisztériumnak a MÁV alprogramja, a Pénzügyminisztérium-ÁPV Rt. Társasági privatizációs alprogramja, stb. Ezek végrehajtásának költségeit a felelős minisztériumok költségvetésében tervezik meg. Az alprogramokra eddig évi összesen mintegy 10 milliárd Ft-ot fordítottak. Az egyes alprogramok az állami tulajdonban lévő vagyon kármentesítését célozzák a megfelelő állami vagyonkezelők irányítása alatt. A kármentesítési teendők nemcsak a meglévő állami tulajdonra irányulnak, hanem a már értékesített vagyonelemekre is, amelyek után környezetvédelmi garanciát vállalt az eladó, szerződés vagy jogszabály alapján. Ha nem volna ilyen munkamegosztás, az lenne a látszat, hogy a különböző minisztériumok alá tartozó szervek szennyeznek, más valaki (a környezet védelméért felelős minisztérium) pedig eltakarítja a szennyezéseket. Megosztva a munkát azonban a kormányzat egésze válik felelőssé, több felelős intézmény és szakember válik érdekeltté és képzetté a kérdéskörben, az Országgyűlés jóváhagyó-ellenőrző feladatkörében pedig az egész lakosság érdekeltsége testesül meg.

– Az egységes megítélés: az országban 12 Környezetvédelmi Felügyelőség adja ki az engedélyeket és kötelezéseket a nagyszámú kármentesítési beruházással kapcsolatban. A kármentesítési beruházások is sok alprogramban folynak, különböző felelős szervek irányításával. A beruházásokban nagy számú tervező-, kutató-fejlesztő intézmény vesz részt. Fontos, hogy egy ugyanakkora jelentőségű problémát mindenütt azonos módon ítéljenek meg. Az is fontos, hogy a földtani közeg és a felszín alatti víz vizsgálata azonos módszerekkel, az eredmények értékelése pedig azonos szempontok szerint történjen. Ehhez sok vizsgálatot, vizsgálati módszert, és egyéb eljárást szigorúan egységesíteni kell. Bizonyos, a döntéseket megalapozó fontosabb vizsgálatokat (főként a talaj és a víz kémiai-biológiai vizsgálatát) csak arra kiképzett személyzettel és megfelelő műszerezettséggel rendelkező, feljogosított (akkreditált) intézmények végezhetnek. Az egységesítés jogi és műszaki szabályozásokkal történik. Ugyanígy a megfelelő előírások szerinti egységes tartalommal és felépítésben kell benyújtani a Felügyelőséghez, pl. az esetleg szükségessé váló műszaki beavatkozások tervét, vagy a záródokumentációt a műszaki beavatkozások eredményességéről. Az egységesítést csak központosan, egységes irányítással célszerű végezni, ezért az egységességet biztosító szabályozásokért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a felelős.

A döntések ismételt felülvizsgálata: egy helyszín kármentesítési folyamatában legalább háromszor végeznek értékelést. Ezek fő célja, hogy megmutatkozzék az addig végzett munkák eredményessége, hogy számbavegyék az újonnan szerzett ismereteket, és hogy ezek alapján döntsenek a további feladatok felől. Ez biztosítja, hogy egy helyszín kármentesítése során mindig minden újabb információt figyelembe vegyenek és mindig csak a szükséges és elégséges tennivalókat kelljen elvégezni. Még annak megjegyzése szükséges, hogy a kármentesítés minden lépését meg kell tervezni, a tervet a Felügyelőség engedélyezi; minden intézkedésről zárójelentést kell készíteni és benyújtani a Felügyelőséghez jóváhagyásra. A Felügyelőségek munkájában részt vesznek a téma szerint illetékes szakhatóságok. Ez biztosítja egyrészt a területi hatóság(ok) folyamatos részvételét, másrészt pedig a mindenkori egységes megítélést.

– Illeszkedés az EU szabályozásaihoz: a felszín alatti vizekkel folyó gazdálkodással, azok védelmével kapcsolatban mértékadó az Európai Parlament és a Tanács 2000. október 23-i 2000/60/EK Irányelve a közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a vízügyi politika területén. Ez ugyan nem foglalkozik részleteiben a kármentesítéssel, vannak azonban olyan általános követelményei, amelyekből következik a kármentesítés szükségessége bizonyos esetekben, amikor a felszín alatti víz minőségének helyreállítása azt megkívánja. Az Irányelv ezen felül előírja a monitorizálás, az állapot-meghatározás, az ivóvízkivételek védelmének, az átfogó programok és az állapot bemutatásának követelményeit (Preambulum (26), (31), (44); 4. cikk 1. (b) (ii), 5. (b); 6. cikk 1; 7. cikk 1., 3.; 11. cikk 1., 7.; II. MELLÉKLET; IV. MELLÉKLET; V. MELLÉKLET).

Az OKKP szerveződése

Az OKKP –ba tartozó feladatok három fő csoportba tartoznak:

ÁLTALÁNOS FELADATOK

Ide tartoznak:

a program irányítása, működtetése és koordinációja: a szükséges jogszabályok kidolgozása (ez tulajdonképpen már a Környezetvédelmi törvény kidolgozásával megkezdődött, kiemelkedő állomása a 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet és az azt kiegészítő rendelet és tájékoztató; az alprogramok kialakítása és koordinációja);

– műszaki szabályozások (szabványok, irányelvek) kidolgozása, hogy a fontosabb vizsgálatok, feltárások, elemzések egységes módszerek szerint történjenek, akárki, akárhol végzi azokat;

mindaz a kutatási-fejlesztési tevékenység, melynek eredményei szükségesek a fenti szabályozások korszerűségéhez, számítógépes modellezéshez, a kockázatelemzésekhez, de a hatékony kármentesítési technológiák kidolgozásához is;

a kárfelszámolásban leginkább alkalmazható, korszerű technológiák “leltárának”, jellemzőinek összeállítása és közzététele, avagy a kockázatértékelési és költség/haszon számítási módszertan fejlesztése12;

ebbe a feladatcsoportba tartozik az OKKP finanszírozási rendszerének kidolgozása;

a kiadványok, információs- és segédanyagok kidolgozása is ebben a feladatcsoportban történik, de gondolni kell a szükséges oktatásra és továbbképzésre is;

általános feladatnak minősül a hazai és nemzetközi kapcsolatok létesítése és ezek ápolása, továbbá a részvétel nemzetközi programokban, projektekben és konferenciákon;

végül meg kell említeni a más programokkal történő koordinációt; ezek közül a legfontosabbak a Vízbázisvédelmi Program és a Nemzeti Környezetegészségügyi Program.

ORSZÁGOS FELADATOK

Ide tartozik:

A környezetet veszélyeztető szennyezőforrások, tartós környezetkárosodások teljes körű országos számbavétele; ez a KÁRINFO elnevezésű térinformatikai rendszer kialakításából és továbbfejlesztéséből áll, amely a szenynyezett területeket, a felszín alatti vizet, illetve földtani közeget veszélyeztető szennyező, károsító szennyező forrásokat tartalmazza. A KÁRINFO a Felszín alatti Víz és Földtani Közeg Nyilvántartási Rendszernek (FAVI) a része. Az országos számbavétel során az állami és a nem állami felelősségi körbe tartozó szennyező források felderítése egyaránt megtörténik. A KÁRINFO természetesen csak a végeredmény megjelenési formája. Mögötte a különböző szervezeteknél (minisztériumoknál, központi vagy területi hatóságoknál, intézeteknél stb.) meglévő, a programban hasznosítható adatok összegyűjtése, feldolgozása áll. Ilyen adatállomány hasznosítható, pl. a természetvédelmi területeket veszélyeztető szennyezések korábbi felméréséből, a Balaton-vízgyűjtőre vagy a Duna-Tisza közére irányult szennyezőforrás-felmérésből, vagy az ún. Vízbázisatlasz tartalmából. Nagy a jelentősége a történeti kutatásnak is.

– A Nemzeti Kármentesítési Prioritási Lista (NKPL) vezetése és folyamatos korszerűsítése. Az NKPL a számbavett és regisztrált szennyezett területek rangsorolását adja meg és a kármentesítés ütemezésének alapját képezi.

– Az állami felelősségi körbe tartozó környezetkárosodások monitoring rendszerének a kiépítése és működtetése és a hasonló rendszerekkel – például a felszín alatti vízminőségi és talajvédelmi információs rendszer és monitoring (TIM) – való összekapcsolása;

– Az alprogramok kidolgozása, és azok végrehajtása (3. melléklet).

Az országos feladatok összehangolására az érintett tárcák delegált tagjaiból álló tárcaközi szakértői munkacsoport működik.

EGYEDI, PROJEKTEK, BERUHÁZÁSOK

Mindaz, amiről eddig szó volt, az egyedi beruházásokat szolgálja, vagyis a veszélyeztetett területeken a szennyezettség kockázatának csökkentését, a szennyezett területeken a szennyezettség csökkentetését vagy megszüntetését – úgy, ahogyan azt az ennek az ismertetésnek az elején idézett kormányrendelet meghatározza. Minden előző feladat célja, hogy azonosítani lehessen a veszélyeztetett és a szennyezett területeket, meg lehessen állapítani a veszélyeztetés vagy a károsodás mértékét, dönteni lehessen az intézkedések felől, majd aszerint, hogy milyen helyet foglal el a helyszín a prioritási listán, eredményesen meg lehessen tenni azokat.

Az egyedi beruházások fő szakaszai tehát

Tényfeltárás: Diagnosztikai tényfeltárás felderítő fázis › értékelés › részletes tényfeltárás, monitoring felülvizsgálat és kiegészítés › értékelés › mennyiségi kockázatelmérés.

Műszaki beavatkozás: Kárfelszámolás-kármegelőzés-kárenyhítés › értékelés › ismételt kárfelszámolás (ha az első felszámolás nem eredményes) › értékelés (a műszaki beavatkozás lezárása, ha eredményes).

Utóellenőrzés: monitorozás (ha ennek eredményei szerint a műszaki beavatkozás nem volt kellően sikeres, akkor ismételten el kell végezni azt).

Itt érdemes arra gondolni, hogy ez a három szakasz együtt sok évig tarthat és sok millió Ft-ba kerül. Az egyedi beruházásokkal érintett helyszínek éppúgy lehetnek állami tulajdonban, mint társaságéban, vagy magánszemélyekében. Minden állami forrásból megvalósuló projekt végrehajtása a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény szerint kerül pályáztatásra.

Hol tartunk most?

Az OKKP teljes időtartama várhatóan 40 év, ha végrehajtására évente legalább 25 milliárd Ft biztosítható. Ez alatt 30-40 000 db valószínűen szennyezettséget okozó potenciális szennyezőforrással kell foglalkozni.

Az elmúlt években:

Kialakult az OKKP szervezési-irányítási rendszere. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szervezetében a Környezetgazdálkodási Intézet vesz részt a minisztériumra háruló feladatok ellátásában és az alprogramokért felelős minisztériumok többségénél is kialakították a végrehajtásért felelős szervezeteket (3. melléklet);

2000. június 7-ével hatályba lépett a 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról. A Kr. megadja a teljes körű jogi eszköztárat a kármentesítéshez;

Megtörtént az ország területének besorolása a fent említett érzékenységi kategóriákba, elkészült azok térképi ábrázolása és rendelkezésre áll az a lista is, amely megmutatja, hogy melyik település milyen érzékenységű területen fekszik13.

A már megindult alprogramokra évente mintegy 8-10 milliárd Ft-ot fordított a költségvetés. (Többek között útmutató készült az Önkormányzati alprogram intézkedési tervének kidolgozásához);

1995 és 2000 között állami forrásokból összesen 210 területen kezdődött kármentesítés;

Elkészültek az egységességet biztosító alapvető műszaki szabályozások (szabványok, útmutatók);

Kialakult annak rendje, ahogyan támogatást lehet nyújtani a Kac-ból pályázatok alapján azoknak, akiket kármentesítésre köteleztek, de hiányoznak pénzügyi forrásaik;

A KÁRINFO adatbázisban 2001-ben közel 17 000 szennyezett terület, illetve potenciális szennyezőforrás adatai szerepelnek;

További 2 800 helyszínen folyik az adatok ellenőrzése, illetve mintegy 4500 területen új adatlap felvétele;

Megkezdődött a Nemzeti Kármentesítési Prioritási Lista kialakítása;

Az OKKP teljesítésének eredményességét szolgáló K+F tevékenység eredményeit a KvVM kiadványai teszik hozzáférhetővé. (Eddig 15 kiadvány jelent meg és nyolcnak az előkészítése van folyamatban);

Több országgal jelentős és sikeres nemzetközi együttműködés alakult ki, így

- Németországgal (Szászország 1994-től, Bajorország 1996-tól, Thüringia 1997-től, Észak-Rajna-Vesztfália 1997-től kétoldalú együttműködési megállapodások keretében),

- Dániával (1992-től: volt szovjet katonai objektumok közül a tököli területen végzett munkák támogatása),

- Hollandiával (1995-től: különösen az 1997-ben kezdődő MATRA program keretében nyújtott támogatás az IWACO Consulting szervezésében),

- Franciaországgal (az együttműködés a NANCIE Intézettel kapcsolattartásban az 1997. november 18.-20-a közötti “A szennyezett ipari területek szanálása” című sikeres workshop megtartásával indult),

- Az USA-val (1997 szeptemberében a KTM és az USA Kereskedelmi és Fejlesztési Hivatala (TDA) együttműködési megállapodást kötött. Ennek értelmében a TDA 500 ezer dollár értékben Magyarországon három kármentesítési projekt megvalósíthatósági tanulmányát finanszírozta),

- A US Army Corps of Engineers együttműködés kialakítását kezdeményezte,

- 1998. július 6. és 8. között háromoldalú (Bajorország, Quebec tartomány, Magyarország) szakértői találkozóra került sor a kormányok érintett minisztériumainak, valamint a kármentesítéssel foglalkozó bajor, Quebec-i és magyar vállalkozói kör reprezentatív képviselőinek részvételével.

Meg kell említeni a felsorolt együttműködések és más nemzetközi kapcsolatok egyik tanulságát: Magyarország elől jár a környezeti kármentesítés érdekében tett intézkedések terén a Kelet-középeurópai országok között.

HANGSÚLYOS FELADATOK A JÖVŐBEN

Látszólag elég lenne itt annyit megemlíteni, hogy mindazt lelkiismeretesen folytatni kell, ami megindult az OKKP-ban. Vannak azonban az OKKP-nak olyan feladatai-feladatcsoportjai, amelyek elvégzésére különös hangsúlyt kell helyezni, mert teljesítésük előmozdítja a Program többi feladatának teljesítését. Ilyenek pl:

– A szennyezett területek számbavételét gyorsítani kell. Itt azzal a problémával szembesülünk, hogy a legjobb az lenne, ha addig sehol nem kezdenének helyszíni kármentesítésbe, amíg meg nem történt minden szennyezett terület számbavétele, értékelése és elhelyezése a Nemzeti Kármentesítési Prioritási Listában, ami a későbbiekben már nem is változna. Ekkor biztosak lehetnénk, hogy csak ott teszünk költséges műszaki beavatkozást, ahol szükséges és, hogy mindig a sorrendben következő legveszélyesebb szennyezett területet számolják fel. A rejtett szennyezőforrások azonban a számbavétel alatt is működnének, és egyre-másra bukkannának fel szennyeződések, károsodások, amelyeket halaszthatatlanul el kell hárítani (rendszerint igen nagy költséggel), vagy pedig el kellene viselni a következményeket (pl. szennyezett területek szinte semmilyen módon nem lennének használhatók, vagy teljes vízbeszerző rendszereket kellene áttelepíteni, stb.). Ez nem látszik elfogadhatónak. Ezért amennyire lehetséges egyidejűleg gyorsítani kell a számbavételt, és végezni kell a kármentesítést azokon a helyszíneken, amelyek veszélyeztetettsége nyilvánvaló.

– El kell kezdeni a történeti kutatást (levéltárakban, ingatlan-nyilvántartásban, helyszíni interjúkkal). Egyes esetekben ez a szennyezés eredetéig elvezető egyetlen módszer. Előfordult, pl. (a már említett szekszárdi esetben), hogy több ivóvíz-szolgáltató kút vizében váratlanul kockázatos anyagok jelentek meg. Értelmes távolságon belül semmilyen szennyezőforrás nem volt található. Véletlenül mutatkozott meg az információ, hogy évekkel korábban katonai gyakorlat folyt a területen, melynek keretében mobil mosoda működött a kutak közelében. Ennek szennyezett vizét szabadon elfolyatták a terepen. Ez jelent meg évek múlva a kutakban. Hasonló következményekkel járhatnak, pl. útépítéseknél a mozgó aszfaltkeverő telepek és üzemanyagtöltő állomások, melyek ugyancsak szinte nyom nélkül eltűnnek. Itt kap különleges szerepet a légi- és űrfelvételek hasznosítása is.

– Ahogyan fejlődik a KÁRINFO, úgy válik egyre szükségesebbé, hogy szoros kapcsolatba kerüljön az ingatlan-nyilvántartással.14 A cél az, hogy egy ingatlanról minden, a tulajdonos, kezelő, eladó, vásárló számára fontos információ egyidejűleg rendelkezésre álljon. A környezeti kármentesítési kötelezettség egy ingatlanon ugyanakkora (sokszor nagyobb) teher, mint pl. a jelzálogteher, és éppen úgy átszáll az új tulajdonosra is. Megléte, megszüntetésének határideje, költségei befolyásolják az ingatlan értékét és a területhasználati lehetőségeket is.

– Összefügg az előbbivel a felelősség viselésének egyértelművé tétele is. Finomítani kell a jogi szabályozásokat, hogy különösen a hátrahagyott területszennyezések esetén egyértelmű legyen: a terület jelenlegi tulajdonosa a felelős a kármentesítésért akkor is, ha a szennyezésben ő maga vétlen. Ilyenkor lehetőség van jelentős támogatás megszerzésére, ami elérheti a szükséges költségek 100%-át is – ez nem jelenti azonban azt, hogy a támogatást nyújtó állami szervek átvállalták a felelősséget is a kármentesítésért.

– Végül feltétlenül meg kell említeni a kármentesítéssel is foglalkozó 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet 34. § (4) bekezdésében foglaltakat, melyek nagyon is egyértelműek: “A rendelet hatálybalépésekor (2000. június 7.) már minőségében károsodott felszín alatti víz, földtani közeg károsodását a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi területeken 15 ... a kötelezettnek legkésőbb 2010. december 31-ig kell megszüntetni.”

cimoldal_karmentfuz2.gif
Kármentesítési Füzet 2
cimoldal_karmentfuz5.gif
Kármentesítési Füzet 5
cimoldal_karmentfuz7.gif
Kármentesítési Füzet 7
 
cimoldal_karmentkk1.gif
Kármentesítési Kézikönyv 1
cimoldal_karmentkk2.gif
Kármentesítési Kézikönyv 2
cimoldal_karmentkk3.gif
Kármentesítési Kézikönyv 3
cimoldal_karmentkk4.gif
Kármentesítési Kézikönyv 4
cimoldal_karmentutm1.gif
Kármentesítési Útmutató 1
cimoldal_karmentutm2.gif
Kármentesítési Útmutató 2
cimoldal_karmentutm3.gif
Kármentesítési Útmutató 3
 
BEFEJEZÉS

Bizonyos, hogy az, aki ebből a tájékoztatásból ismerkedik meg a környezeti kármentesítés kérdéskörével sok, számára új fogalommal találkozott. Maga a kérdéskör sem egyszerűen tekinthető át. Olyan is lehet, aki alig tartja hihetőnek a helyzet súlyosságát, a megoldáshoz szükséges költségek nagyságát, pedig a leírtak megfelelnek a valóságnak. Bizonyára az is megmutatkozott, hogy a szinte az ipari forradalom kezdete óta felhalmozódott igen nagy szennyezőanyag-mennyiséget csak gondos, sokoldalú, megalapozott, lelkiismeretes munkával és – sajnos – hosszú idő alatt lehet felszámolni. Talán az is világossá válik, hogy az ország ilyen mértékű “kitakarítása” nem öncélú dolog, hanem minden mozzanata szorosan a magyar lakosság érdekét szolgálja. Remélhetőleg a szövegben tett hivatkozások segítenek a további tájékozódásban. További információk szerezhetők a környezetvédelmi felügyelőségeken és a környezetvédelemért felelős minisztérium közönségszolgálati irodáján 3,5” lemezen, vagy letölthetők az Internetről

(www.kvvm.hu).

1. melléklet

nagyfelbontású kép

2. melléklet

Magyarázat:

(Környezet) terhelés: valamely anyag vagy energia környezetbe bocsátása.” (Kt. 4.§ f)) Anyag bármi lehet, ami a természetben előfordul, vagy amit a társadalom/gazdaság előállít.

Szennyezés: Felszín alatti víz, földtani közeg kedvezőtlen állapotához vezető kibocsátás, amely kockázatos az emberi egészségre, a vizek használatára, az engedélyezett környezethasználatokra, valamint kedvezőtlen az élővilágra” (R. 3.§ 5.). ”

Kibocsátás: emberi tevékenység hatására kockázatos anyag felszín alatti vízbe, illetve földtani közegbe kerülése” (R. 3.§ 13.). Ekkor tehát már káros mennyiségben kerül anyag a környezetbe.

Szennyezettség: szennyezés hatására a felszín alatti vízben vagy a földtani közegben kialakuló kockázatos anyag koncentráció, amely jellemezhető szennyezettségi határértékekkel;” (R. 3. § 6.)

“(A) háttér-koncentráció: reprezentatív érték, egyes anyagok természetes vagy ahhoz közeli állapotot jellemző koncentrációja a felszín alatti vízben, illetve a talajban.” (R. 3.§ 11.). Vagyis egy bizonyos anyagnak az a koncentrációja (mg/kg), amely mellett a felszín alatti víz vagy a talaj átlagos magyarországi viszonyok között még tisztánakmondható. Az is következik az eddigiekből, hogy ez elméleti érték.

(Ab) bizonyított háttér-koncentráció: adott térségre jellemző, az (A) háttér-koncentráció helyett alkalmazandó koncentráció, ami a természetes adottságok, továbbá felszín alatti vízen, földtani közegen kívüli más környezeti elemen keresztül történő terhelés hatására alakult ki;” (R. 3. § 12.). Ez tehát már mért érték (ha végeztek méréseket a tényfeltárás keretében), ami helyről-helyre változik, szemben az (A) reprezentatív értékkel.

“(B) szennyezettségi határérték: jogszabályban vagy ennek hiányában hatósági határozatban – felszín alatti víznél az ivóvízminőség és a vízi ökoszisztéma igényei, földtani közeg esetében a talajok multifunkcionalitásának és a felszín alatti vizek szennyezéssel szembeni érzékenységének figyelembevételével – meghatározott “kockázatos anyag koncentráció.” (R. 3.§ 7). Vagyis ha meghatározott – kockázatosnak minősített – anyagok koncentrációja valahol nagyobb a földtani közegben (talajban) vagy a felszín alatti vízben a (B) értéknél, akkor az ilyen földtani közeg vagy felszín alatti víz már nem mondható “tisztának”, hanem szennyeződött (lehet, hogy a szennyezettség igen kicsi, de akkor is ki kell mondani.) [Az (A) és (B) értékek közötti kockázatos anyagot tartalmazó talaj vagy víz még a természeteshez közelálló, állapotban van, hiszen a szennyezettségi határértéknek ekkor még alatta vagyunk]. A talaj multifunkcionalitása azt jelenti, hogy a talajnak több funkciója van. A (B) szennyezettségi határérték felett a hatóság intézkedést tehet, termőföld esetében pedig a R. 5. § c) pont szerinti tényállás esetében intézkednie kell a hatóságnak.

(Ci) = C1, C2, C3 intézkedési szennyezettségi határérték(ek): jogszabályban, vagy ennek hiányában hatósági határozatban meghatározott kockázatos anyag koncentráció, amelyet meghaladó érték esetén ... a környezetvédelmi felügyelőségnek intézkednie kell.” (R. 3.§ 9.). Ekkor már a földtani közeg (talaj) vagy a felszín alatti víz súlyosan szennyeződött, ill. károsodott, és ez az állapot vélelmezhetően már emberi szennyezés következménye. Előfordulásakor még nem biztos, hogy műszaki beavatkozást is kell végezni, az azonban bizonyos, hogy tényfeltárással meg kell állapítani, szükséges-e a kármentesítés. A (Ci) érteke az adott terület érzékenységétől függően változik. A (C1) érték a legkisebb és azt a fokozottan érzékeny területeken kell alkalmazni (pl. ivóvízkivételek közvetlen környezete, nemzeti parkok területei). Tehát az ilyen területeken már akkor intézkedni kell, ha valamilyen kockázatos anyag kisebb koncentrációban fordul elő, míg a kevésbé érzékeny területeken csak a nagyobb értékek előfordulása kíván intézkedést.

“(D) kármentesítési szennyezettségi határérték: komplex értékelésen, a kockázatos anyagnak a környezeti elemek közötti megoszlására, viselkedésére, terjedésére vonatkozó méréseken, modellszámításokon, mennyiségi kockázatfelmérésen, költség-haszon/hatékonyság vizsgálaton alapuló, a területhasználat figyelembevételével, hatósági határozatban előírt koncentráció, amit a kármentesítés eredményeként el kell érni”. Ez az az érték tehát, ameddig “meg kell tisztítani” a szennyezett talajt vagy felszín alatti vizet az adott helyen. Értéke helyről-helyre változik. Kisebb koncentrációt – esetleg (B) határértéket – kell elérni pl. ott, ahol már kis koncentráció is fokozottan veszélyezteti az emberi egészséget (ismét csak ivóvízbázisok közelében, játszóterek, üdülőövezetek közelében, stb.) mint máshol. A (D) érték megalapozottságától függ tehát az egész kármentesítési műszaki beavatkozás idő-, munka- és költségigénye!

Végül tudni kell: minden koncentráció- és határérték a kockázatos anyagokra vonatkozik. A R. meghatározása szerint “kockázatos anyag: minden olyan emberi tevékenységből származó anyag, amely a földtani közegbe, illetve a felszín alatti vízbe kerülve a környezetre, az emberi egészségre, a környezethasználatokra kockázatot jelent mérgező, rákkeltő, teratogén, mutagén, szervezetben való felhalmozódása vagy egyéb kedvezőtlen hatása miatt. Ilyen anyagok különösen e rendelet 1. számú mellékletében szereplő anyagok;” (R. 3. § 4.)

3. melléklet

Magyarázat:

A kármentesítési munkálatok az adott helyszíneken kármentesítési beruházási projektek keretében folynak.

A kármentesítési projektek az OKKP alprogramjaiba tartoznak. Az egyes alprogramok végrehajtását a kormányzati munkamegosztás szerint illetékes miniszter irányítja, az általa kijelölt intézmény szervezésében. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter is felelős egyes alprogramokért.

Az alprogramokon kívüli, másra át nem hárítható, állami felelősségű (egyedi) projektek sajátosságaik miatt nem sorolhatók alprogramokba – még a környezetvédelemért felelős miniszter saját alprogramjaiba sem. Végrehajtásukért a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a felelős.

Az u.n. megelőlegezési projektek indítására akkor kerül sor, ha azt a kötelezett a határozat szerinti határidőre nem hajtja végre és a kármentesítés környezetvédelmi indokból nem halasztható. Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 82. § (1) bekezdése szerint ilyenkor az illetékes hatóság a felelős terhére és veszélyére végrehajtja a kármentesítést a költségek utólagos behajtása mellett. Az állam ilyenkor a kötelezett helyett elvégzi a beruházást, amelynek költségeit azonban a kötelezettnek vissza kell téríteni. Az ilyen feladatoknál a forrásteremtésért a környezetvédelmért felelős miniszter a felelős.

Az általános feladatok keretében főként az OKKP működtetése folyik a szükséges jogi-, gazdasági és műszaki szabályozások, K+F feladatvégrehajtás, a szervezeti rendszer kialakítása, egyéb az egységesítést szolgáló munka és a tájékoztatás (pl. a jelen anyag kidolgozása és közreadása is).

Az országos feladatok minden az ország egész területére kiterjedő teendőt tartalmaznak, mint pl. szennyezőforrások, szennyezett területek országos számbavétele, információs rendszer kialakítása, működtetése, alprogramok koordinációja, stb. Az utóbbi két feladatkör ellátásáért ugyancsak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a felelős.

A fedezethiányos jogutód felelősök pályázati rendszerben kaphatnak állami támogatást. pl. vissza nem térítendő támogatást a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból.