Észtország

Az állami vállalatok zömét privatizálták. Kivételt képeznek a nagy infrastrukturális vállalatok: az Észt Vasutak, a Villamosipar és az olajpala bányák.

Észtországban a talajszennyezés legveszélyesebb következménye általában a felszín alatti víz készletek elszennyeződése. Az ivóvíz mintegy 65 %-a felszín alatti vízből származik. A vízadó rétegek minőségének megőrzése a felszín alatti vízkészletek fenntartható használata érdekében elsőrendű fontosságú feladat.

A legszennyezettebb területek az ÉK-Észtországi ipari övezetben találhatók. Több szennyező forrás van a Tallin-Paldiski térségben is. A felső vízadó rétegek elszennyeződtek, vízkivétel azokból már nem történik.

Észtországban az 1990-es évek közepe óta vizsgálják a talajok és felszín alatti vizek szennyezettségét és kármentesítési beavatkozásokat hajtanak végre. A közeljövőben több kármentesítési munka kerül kivitelezésre. Jelenleg a fő problémát a kármentesítési feladatok rangsorolása és költség-haszon értékelése jelenti.

Az összterületre vonatkozó adat az ENSZ/EGB, 1998 kiadványából származik.

Adatok az ENSZ/EGB, 1998 és POPIN, 1999 szerint.

Szennyezett telephelyekre és területekre, vagy katonai létesítményekre vonatkozó külön, hivatalos előírás nincs. Az UBA által 1997-ben végzett felmérés szerint ebbe a csoportba sorolható minden, a szovjet hadsereg által használt terület.

Örökölt szennyezések vizsgálatát és megszüntetését átfogó rendelkezés nem írja elő. A jogszabályok egyeztetése folyamatban van. A hangsúlyt a megelőző beavatkozásokra fektetik.

Az észt alkotmány minden állampolgár kötelességévé teszi az élő és a természetes környezet védelmét, továbbá minden környezetkárosítás jóvátételét. Ennek rendjét törvény írja elő. 1997-ben új környezeti kárfelelősségi törvény előkészítése volt folyamatban.

A talajvédelem követelményeit több jogszabály tartalmazza. A cél a "szennyező fizet" elv érvényesítése, de a jelenleg hatályos törvények és alacsonyabb rendű jogszabályok e tekintetben nem egyöntetűek.

• A vízügyi törvény a felszín alatti víz és a talaj védelmére tartalmaz rendszabályokat. Pl. szennyvíz elhelyezése a talajban csak a kormány által megszabott feltételek betartásával lehetséges.
• Az államigazgatási törvény a terület- és talajvédelmi követelmények megszegéséért bírságot ír elő, melynek mértéke 50-200 wage. A talajvédelem részletes követelményeit ez a törvény nem tartalmazza. A bírságok alacsonyak és nem állnak arányban a talajszennyezés mértékével.
• A hulladéktörvény szabályozza a hulladék-lerakás által okozott környezeti kár felszámolásának kérdését. A szennyező kötelessége a szennyezés megszüntetése. Ha a szennyező nem azonosítható, a kárelhárítást a terület tulajdonosa saját költségén köteles végrehajtatni.

A kérdéssel közvetlenül foglalkozó egyetlen jogszabály az 1995. áprilisában elfogadott 174. sz. “A talaj és talajvíz szennyező anyagainak ideiglenes környezetminőségi követelményei” c. rendelet, mely irányértékeket állapít meg a talaj és felszín alatti víz szennyezettségének minősítésére, míg a kárelhárítási beavatkozásokra, stb. vonatkozó döntéshozatalt a helyi környezetvédelmi hatóságokra bízza.

A Környezetvédelmi Minisztérium 1998. márciusában szabványt hagyott jóvá a “A környezetvédelmi szabványok alkalmazásáról olajtermeléssel kapcsolatos létesítményekre” vonatkozóan.

A talajvédelem pontosabb jogi szabályozását tartalmazza a jelenleg módosítás alatt álló vízügyi törvény. Ebben többek között szerepel a szennyezés megelőzésére vonatkozó rendszabályok előírása, a korábbi szennyezésekkel kapcsolatos felelősség meghatározása, a szennyezett telephelyek adatbázisának kötelező létrehozatala, valamint a szennyezett telephelyek tulajdonosainak nyújtandó kármentesítési támogatás. Elkészültek továbbá a környezetvédelmi monitoringról és a környezetvédelmi hatástanulmányról és felülvizsgálatról szóló törvények tervezetei. Utóbbi a nagy környezeti kockázatot jelentő vállalatokat kötelezi a környezetvédelmi felülvizsgálat legalább háromévenkénti elvégzésére.

A korábbi szennyezések kárelhárításának kérdésével az Észt Környezetvédelmi Stratégia és az Országos Környezetvédelmi Beavatkozási Terv foglalkozik. A szennyezett telephelyek vonatkozásában a terv a következő kérdésekre terjed ki:

• Az elhagyott katonai létesítmények, ipari telephelyek és hulladéklerakók számbavétele és azok környezetvédelmi kockázatvizsgálatának elkészítése.
• A felszín alatti vizet és emberi egészséget közvetlenül veszélyeztető szennyezett területek lokalizációja.
• A bányászati tevékenységek által érintett területek kármentesítése.
• Üzemelő ipari hulladéklerakókról szennyező anyagok talajba, felszíni- és felszín alatti vízbe jutásának megakadályozása, felhagyott ipari hulladéklerakók kármentesítése.

Talajok esetében kétféle határérték különböztethető meg, nevezetesen célállapot-értékek és maximálisan megengedhető koncentrációk (MCP- max. permissible concentration). Az érvényben lévő határértékekre az alábbi összeállítás tartalmaz példákat:

Az ivóvíz-szabvány felszín alatti vizek esetére hasonló határértékeket ír elő, melyek kiegészítéseként ipari övezetekben maximálisan megengedhető koncentrációk (MCP) alkalmazandók.

Nehézfémek, aromás vegyületek, PAH vegyületek, klórozott szénhidrogének, aminok és növényvédő szerek beavatkozási határértékeinek jegyzékeit dolgozták ki talajok és víz esetére. Gyakorlatban a beavatkozási határértékek a területhasználatok korlátozását és (az anyagi eszközök hiánya miatt) nem a kármentesítési beavatkozások céljait szolgálják.

A szennyezett telephelyek és területek jelenleg

• a Környezetvédelmi Minisztérium és
• a helyi környezetvédelmi hatóságok

felügyelete alá tartoznak.

Az Észtországban állomásozó korábbi szovjet hadsereg 1565 telephelye a Szovjetunió felbomlása előtt az Észt Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott. A Szovjetunió felbomlása után a telephelyek felügyeletét az alábbi szervek látják el:

A közelmúltban létrehozták a "Korábbi Szovjet Katonai Bázisok Környezeti Hatásait Értékelő Biztosság" nevű munkacsoportot, amely

• a Környezetvédelmi Minisztérium,
• a Központi Környezetvédelmi Laboratórium,
• a Tudományos Akadémia és
• az Állami Pénzügyi Felügyelet

képviselőiből áll.

A katonai létesítmények kivételével a szennyezett telephelyekről nyilvántartás nem áll rendelkezésre.

Észtország észak-keleti körzetében nagy vegyipari vállalatok működnek. A legjelentősebbek a Kiviter Vegyiművek (olajpala feldolgozás), a Silmet AS (ritka fémek előállítása), a Nitrofert AS (ásványi műtrágyák) és a Velsicul Eesti (tartósítószerek). A legsúlyosabb környezetet befolyásoló tevékenységek az olajpala feldolgozásával és a ritka fémek előállításával kapcsolatosak. Mindkét nagyvállalatot a szovjet uralom idején, a környezetvédelmi követelmények figyelembe vétele nélkül alapították. Ipari hulladékaikat közvetlenül a talajon, meddőhányókon helyezik el és ipari szennyvizeiket nem tisztítják megfelelő módon. Pl. a Kiviter vegyiművek meddőhányója 250 ha területen 100 m magas. A területen a felszín alatti víz a nagy koncentrációban jelenlévő fenolok, PAH, stb. vegyületek mellett kénvegyületekkel és fémekkel is szennyezett.

A palaolaj előállítása és használata Észtországban sajátos, különféle környezetvédelmi problémák forrása. A palaolaj - összetétele miatt - környezetvédelmi szempontból veszélyesebb a hagyományos fűtőolajnál. A pala átlagosan 25 % vízben oldható fenolt, valamint ciklikus és policiklikus vegyületeket tartalmaz. Fajsúlya nem tér el lényegesen a víz fajsúlyától, ami elősegíti az olaj terjedését és megnehezíti annak elválasztását a víztől. A palaolaj gondatlan átfejtése és tárolása súlyos szennyezést okozott egész Észtországban az üzemanyag-tárolók és az aszfaltüzemek környezetében.

Az olajpalát az Eesti Pölevkivi állami tulajdonban lévő monopólim bányássza. A csökkent energiaigény miatt a bányák csak fél kapacitással működnek. Az olajpala bányák területén a talajvízszint lesüllyedt, ami hátrányosan befolyásolja a felettük elhelyezkedő vízadó rétegek vízminőségét. A kitermelés jelenlegi technológiája mintegy 40 % meddőt eredményez. 1994-ben pl. 5,5 millió tonna meddőből 1,8 millió tonna került elhelyezésre. Összességében közel 135 millió tonna meddő halmozódott fel kb. 336 hektáron. Több meddőn öngyulladás következett be. A meddőhányók toxikus szerves vegyületekkel is szennyezik a talajt és a felszín alatti vizet. A bányákat a szükséges környezetvédelmi beavatkozások elvégzése nélkül zárják be. Ez idő szerint nincs tisztázva, hogy az állami monopólium privatizációja után kit fog terhelni a felelősség a felhagyott (mind mélyművelésű és felszíni) bányák területéért.

Az elektromos energia termelés hulladéka hamu. Becslések szerint a lerakók 200 millió tonna hamut tartalmaznak. A hamu nagymértékben lúgos és nagy koncentrációban tartalmaz fémeket. A hamuból kilúgozódó anyagok szennyezik a felszíni- és felszín alatti vizet. Az erőművek környezetében bekövetkező szennyezés hatását kismértékben csökkenti az a körülmény, hogy az erőművek a sűrűn lakott területektől távol helyezkednek el. Az erőművek legjelentősebb környezeti hatása a légszennyezés.

A korábbi években a szovjet hadsereg kétkomponenses folyékony rakéta-hajtóanyagot használt, amelyek közül az egyik savas, a másik szerves volt. A szerves komponens toxikus vegyületeket (xilidint - (CH₃)₂C₆H₃NH₂) és trietil-amint (C₂H₅)₃N) tartalmazott. A rakéta-hajtóanyag által okozott, 25 ha területre terjedő szennyezést a Keila-Joa rakétabázison lehetett részletesebben megvizsgálni. Hasonló szennyezés több korábbi rakétabázison bekövetkezett.

A hulladéklerakókat Észtországban megfelelő előzetes helyszíni vizsgálatok nélkül telepítették. A hulladék lerakását műszaki védelem nélkül kezdték meg. Törekedtek azonban a káros hatások csökkentésére olyan területek kiválasztásával, ahol a természeti viszonyok védték a felszín alatti vizet a felszíni eredetű szennyezés ellen. Háztartási hulladékok elhelyezésére szolgáló lerakók okoztak ugyan felszín alatti vízszennyezést, de ezek a problémák könnyebben kezelhetők, mint az olajszármazékok és ipari hulladékok által okozottak. Korábban olajat is helyeztek el több hulladéklerakón. Több esetben az ilyen folyékony jellegű hulladékokat külön helyezték el felhagyott kőbányákban, vagy medencékben.

Korábbi katonai létesítményekben, galvánipari üzemek és festékgyárak közelében nehézfémek által okozott szennyezés volt kimutatható. Az ehhez hasonló szennyező tevékenységek mértéke jelenleg ismeretlen. Megjegyzendő végül, hogy nagy mennyiségű növényvédő szer maradt a korábbi szovjet típusú kollektív mezőgazdasági üzemek raktáraiban.

A katonai létesítmények tekintetében a legsúlyosabb környezetvédelmi problémák:

• a kikötők, amelyekben elsüllyedt hajók okoznak feliszapolódást,
• az üzemanyaggal nagymértékben elszennyezett repülőterek, pl. az egyik nagyobb repülőtér mellett folyó Parnun több tüzet idézett elő a vízfelszínen úszó üzemanyag,
• a föld alatti üzemanyag-tárolók,
• a fel nem robbant aknákat tartalmazó lőterek,
• a veszélyes anyagok tároló helyei.

A telephelyek kockázati kategóriákba (összesen öt) történő besorolása érdekében az értékelés háromlépcsős eljárással történik.

Katonai létesítmények esetében az értékelést a következő táblázat mutatja:

A létesítmények osztályozását szolgáló, a fentiekben említett háromlépcsős értékelési eljárás során a következő módszerek kerülnek alkalmazásra:

Az I. lépcsőben a helyszíni szemle során számbaveszik a veszélyes anyagokat. A beazonosított veszélyes anyagok osztályozása az észt hulladékirányelv szerint történik. Az anyagoknak a területhasználattól függő jegyzéke még nem készült el.

Minden katonai létesítmény tájékoztató minősítése a helyszíni szemle és szakértői vélemény alapján (I. lépcső) befejeződött. Ezeket a fenti táblázat szerinti öt prioritási kategóriába sorolták.

A II. lépcsőben a következő adatok beszerzésére kerül sor:

- A létesítmény neve és nyilvántartási száma.

- A jellemző szennyezés, vagy anyagok meghatározása.

- A keletkezett hulladékok mennyiségének becslése (tonnákban).

- A létesítmény területe (km ² ).

- A szennyező tevékenység ismertetése.

- A meghatározott anyagok, vagy hulladékok által képviselt kockázat jellemzése.

- A lehetséges környezeti hatások ismertetése.

A II. lépcső rendszerint, de nem kötelezően, talaj- és felszín alatti víz-minták vételét és vizsgálatát tartalmazza.

Adott létesítmény által jelentett teljes kockázatot a következő tényezők határozzák meg:

• Az emberi élet veszélyeztetése.
• Az ökoszisztéma veszélyeztetése.
• Felszín alatti vízkészletek esetén az ivóvízbázisok veszélyeztetése.

A III. lépcsőre általánosan alkalmazandó eljárást, vagy kockázati tényezőket nem határoztak meg.

Az észt mérnökirodák szaktudása és a laboratóriumok felszereltsége biztosítja a talaj- és felszín alatti víz-vizsgálatok többségének megfelelő végrehajtását. Problémát jelent egyes szerves vegyületek pontos meghatározása, de a laboratóriumok fejlődnek. Észtországban jelenleg nincs nemzetközileg akkreditált laboratórium.

A vizsgálatok és értékelés valós problémáját az egységes utasítások - pl. elfogadott minimális követelmények - hiánya jelenti, ami a különböző vizsgálatok és értékelések eredményeinek összehasonlítását és általános alkalmazását nehezíti.

További nehézséget jelent a kárelhárítási beavatkozások prioritásának megállapítása. E tekintetben Észtországban általános módszertan még nem alakult ki, elsősorban az egészség és a felszín alatti víz-készletek veszélyeztetésének egyes szakértők által megítélt mértéke irányadó. Megjegyzendő azonban, hogy a részletes kockázatanalízisek költségesek.

Szennyezett talajok és felszín alatti víz kármentesítésére az alábbi módszereket használják:

• Szabadfázisú olajszennyezés szelektív kitermelése (lefölözése), pl. repülőtereken.
• Oldott olajvegyületekkel szennyezett felszín alatti víz szivattyúzása és helyszíni tisztítása sztrippeléssel.
• Olajszármazékokkal szennyezett talaj biológiai tisztítása.

A szovjet hadsereg valamennyi korábbi észtországi létesítményének azonosítása közel 1,5 millió USD költséget emésztett fel. Ennek kb. kétharmadát az észt költségvetés, a fennmaradó részt Finnország, Németország és Dánia fedezte. Az első értékelés képezi az orosz hatóságokkal folytatandó további tárgyalások alapját. A korábbi szovjet katonai létesítményekben található fémhulladék értékesítéséből származó csekély jövedelem a legsürgősebb kármentesítési beavatkozások költségét fedezi.

Az érvényben lévő jogszabályok nem határozzák meg pontosan a kormány és a múltban elszennyezett területek magánszemély tulajdonosainak felelősségét. Az a körülmény, hogy a földek és vállalatok privatizációja különböző polgári jogszabályok hatálya alá tartozik, hátrányosan befolyásolhatja a gazdasági fejlődést és a környezetvédelmet egyaránt.

A kárfelelősség általában a létesítmények tulajdonosait és bérlőit is terheli. A kármentesítés rendszerint a magánszervezetek feladata.

Külföldi vevők a szerződés aláírását rendszerint környezeti kárfelméréshez kötik, amelyek költségeit általában a vevő állja. Helyi beruházók az esetleges későbbi igényeket talajszennyezési vizsgálatok megrendelésével igyekeznek korlátozni. A privatizáció alá vont vállalatok környezeti kárfelmérése nem vált általános gyakorlattá. A Környezetvédelmi Minisztérium javasolta a privatizációs eljárás során a környezeti kárfelmérés kötelező elvégzését, de a javaslat nem talált teljes körű támogatásra. Az Állami Privatizációs Programban fennáll a szükséges környezeti tanulmányok elvégzésének igénye, beleértve a környezetet veszélyeztető létesítményekre vonatkozókat is.

Valamennyi katonai létesítmény előzetes értékelése (I. lépcső) alapján a korábbi szovjet katonai bázisok által okozott környezeti ártalmak kárelhárításának teljes becsült költsége mintegy 5 billió USD-ra tehető.

Az 1995-ben és az azt megelőzően végzett vizsgálatok utóvizsgálata keretében 1996-ban talajvíz ellenőrzésre került sor a következő katonai létesítményeken:

• Tapa repülőtér: 15 ponton évi négy alkalommal 58 felszín alatti vízmintát vettek. Az utóbbi években az olajkomoponensek mennyisége a monitoring kutakban csökkent. Pl. 1994 és 1996 között az átlagos koncentráció 133 μg/l-ről 62 μg/l-re csökkent. Ebben az időszakban a szabadfázisú olajszennyezés egy részét szivattyúzással távolították el, ami a talajvízen úszó szabadfázisú olajréteg vastagságát 12 cm-el csökkentette. Megjegyzendő, hogy ez alatt az idő alatt a közeli város ivóvízellátását biztosító kutakban olajösszetevők nem voltak észlelhetők.

• Amari repülőtér: 10 ponton évi négy alkalommal 31 vízmintát vettek. Az 1995. évi vizsgálatokhoz képest a közeli városban lévő magán kutakban az olajkomponensek mennyisége jelentős mértékben csökkent. Az egyik szennyező forrás környezetében (üzemanyag szivattyútelep) azonban a talajvíz olajtartalma alig változott és évszakosan 2050 μg/l koncentrációt ért el.

• Haapsalu repülőtér: Évi két alkalommal 4 kútból 8 vízmintát vettek az üzemanyag-tároló területén lévő kútban az olajtartalom 600 μg/l alatt volt. A többi észlelőkútban az olajkomponensek koncentrációja általában csökkent.

• Rakvere helikopter repülőtér: Évi két alkalommal 4 kútból 8 vízmintát vettek. Az üzemanyag-tároló területén elhelyezkedő észlelőkutakban az olajkomponensek mennyisége csökkent, bár a csökkenés nem volt folyamatos és jelentős ingadozásokat mutatott. Az értékek 11 800 μg/l és 175 μg/l között változtak.

• Keila-Joa rakétabázis: Évi 5 alkalommal 5 kútból 23 mintát vettek. A monitoring célja a talajvízben lévő rakéta-hajtóanyag-komponensek (xilidén(ek) és trietil-amin) koncentrációjának meghatározása volt. Egyéb komponensek mennyiségét is meghatározták. Az 1995. és 1996. évi adatok összehasonlítása a xilidén(ek) és a trietil-amin csökkenő tendenciáját mutatta. A szennyező források középpontjától mért 200 m távolságban a talajvíz szennyező anyagokat tartalmazott.

• Paldiski haditengerészeti bázis: A korábbi szovjet létesítmény területén a nagy mértékű szennyezés forrásai közül kettőt sikerült azonosítani: az elhagyott tengeralattjáró kiképző központot és a torpedógyárat. A kikötőmedencében különféle hulladékok és hajóroncsok voltak. Az üledékek magas szintű radioaktív szennyezést mutattak. A kikötő területén különféle tárolt anyagok, elsősorban üzemanyagok, vegyszerek és torpedók okoznak súlyos szennyezést. A tengeralatti kiképző központ, amelynek területén két atomreaktor, egy kazánház és egy szennyvíztisztító telep helyezkedik el, radioaktív szennyezés különleges problémáját veti fel. Egyedül a két atomreaktor eltávolításának egyedi munkálatai becslések szerint 55-90 millió euró költséget jelentenek.

Szennyezett Talajok Nemzetközi Ad Hoc Munkacsoport (1998), Ad Hoc KKE Fórum a Szennyezett Talajokról, A Varsói Ülés Beszámolója, 1998. szept. 18., A Svájci Környezet-, Erdő- és Tájvédelmi Hivatal beszámolója

Szennyezett Talajok Nemzetközi Ad Hoc Munkacsoport (1998), A “Talajok kármentesítése és az emberi tevékenységek által előidézett kockázatok”, (Bécs, 1998. nov. 16-18), Nemzetközi munkaértekezlet tanulmányai

Baltikumi környezetvédelmi fórum (1998), A környezet állapota a Baltikumban, környezeti mutatók alapján, Baltikumi környezetvédelmi fórum, Riga, Lettország

POPIN (Népességi Információs Hálózat) (1999), Gazdasági rendszerváltás országainak néprajzi adatai,

Gopher://gopher.undp.org./00/ungophers/popin/wdtrends
.

Schaefer, K.W., Bieren, F., et al. (1997) Nemzetközi tapasztalatok szennyezett katonai területek feltárása, értékelése és ártalmatlanítása terén (német eredeti: Internationale Erfahrungen der Herangehensweise an die Erfassung, Erkundung, Bewertung und sanierung Militarischer Altlasten), Umweltbundesamt (Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal), 1-2. , Berlin, Németország

UN/ECE Statistical Division (1998) Trendek Európában és Észak-Amerikában, Az ENSZ/EGB statisztikai évkönyve, 1998., http://www.unece.org./stats/
, (1994-1997 évi adatok)