Lettország

Lettország 1991-ben nyerte vissza politikai függetlenségét. A korábbi szovjet hadsereg észak-nyugati haderejének főhadiszállása Lettországban volt. Összesen 850 elhagyott szovjet katonai létesítmény közel 1000 km ² területet, az ország teljes területének mintegy 1,6-2 %-át foglalja el.

Az utolsó szovjet alakulatok 1994. augusztusában hagyták el az országot. A volt szovjet katonai létesítmények közül a Lett Nemzeti Hadsereg jelenleg csak igen keveset használ.

Megjegyzendő, hogy az ivóvíz mintegy 70 %-a talajvízből származik. A talajvíz fenntartható hasznosítása érdekében mindent meg kell tenni a vízadó rétegek minőségének megőrzésére.

Az összterületre vonatkozó adat az ENSZ/EGB, 1998 kiadványából származik.

Adatok az ENSZ/EGB, 1998 és POPIN, 1999 szerint.

Szennyezett létesítményekre és területekre vonatkozó külön definíció nem létezik.

A környezetvédelmi jogszabályokban megvalósuló környezetvédelmi stratégia hangsúlyozza a "szennyező fizet" elvet. Ezen túlmenően külön jogszabály nem vonatkozik a szennyezett területekre.

A kommunális hulladékokról szóló törvény rendelkezései szerint a kommunális hulladék termelője és tárolója tartozik fedezni kezelés költségeit, mely tartalmazza a lerakó zárásának és utókezelésének, valamint a környezeti viszonyok monitoringjának költségeit. A lerakó zárásának és utókezelésének költségeit a lerakó üzemeltetője fedezi. A lezárt lerakó utókezelését legalább 31 évig kell folytatni. A meglévő rendezetlen lerakók zárását és utókezelését az érvényben lévő törvény nem szabályozza.

A kommunális hulladékokról szóló törvény regionális környezetvédelmi bizottságok felelősségi körébe utalja a hulladéklerakók engedélyezését, valamint a rendezett és rendezetlen lerakók környezeti állapotának ellenőrzését.

A talajvíz és az abból ivóvíz céljaira történő vízkivételek vonatkozásában az EU irányelvek nemzeti jogalkotásba történő átültetése során figyelembe veszik az EU Ivóvíz Irányelvét. Jelenleg Lettországban a korábbi szovjet ivóvíz-szabvány érvényes.

Talajra és talajvízre vonatkozó küszöbértékek 1997-ig nem léteztek. Irányértékként többnyire a Holland-listát alkalmazták. Kárelhárítási követelmények (elérendő határértékek) megfogalmazása folyamatban van.

A szovjet hadsereg visszavonása utáni első felméréseket a Környezetvédelem és Régiók Minisztériumának 9 regionális bizottsága felügyelte és irányította.

Baden-Württemberg tartomány (Németország) Környezetvédelmi Minisztériumának közreműködésével megtörtént az első kísérlet a potenciálisan szennyezett területek nyilvántartásba vételére.

1996-ban mintaprojekt keretében felmérték Daugavpils régiót, magát Daugavpils városát, továbbá Demens és Visku falusi területeit. A projekt célja a mintaterületen lévő valamennyi potenciálisan szennyezett terület meghatározása regionális felméréssel. További cél, a módszer bemutatása a lett szakemberek számára. A mintaprojekt 111 területet minősített potenciálisan szennyezettnek, ezek mintegy 13 %-a hulladéklerakó, 51 %-a ipari telephely, 3 %-a katonai létesítmény és 7 %-a nem pontszerű szennyezés volt.

Bár részletes információ csak korlátozottan áll rendelkezésre, általánosan elmondható, hogy a korábbi katonai kiképző és tüzérségi célterületeken súlyos környezeti károk következtek be. A jellemző szennyező anyagok között említhetők a fel nem robbant aknák, a gránát- és bombamaradványok, a szénhidrogének, a nehézfémek és a hulladékégetés maradványai. A rakétabázisok jellemző szennyezői a hajtóanyagok, míg a haditengerészeti bázisok esetében a szennyezett üledékek.

Egyes területeken a nyílt felszínű talajvizet és ásott kutak vizét különféle pontszerű források szennyezték el, mint pl. állattenyésztő telepek, műtrágyatárolók, hulladéklerakók, üzemanyag-tárolók, továbbá az intenzíven művelt földekről kilúgozott ásványi anyagok és természetes trágya. Ezért egyes területeken a felszín közeli talajvíz a nagy mértékű szénhidrogén-szennyezés miatt ivásra nem alkalmas.

Előfelmérés: Közvetlenül a szovjet csapatok kivonulása után minden elhagyott létesítmény előfelmérése megtörtént. Az előzetes adatok szerint 300 létesítmény, mintegy 95 920 ha területtel, azaz a teljes katonai célokra használt terület 96 %-a potenciálisan szennyezett.

Tájékoztató vizsgálatokra 300 katonai létesítményben került sor. Az első értékelést követően számuk 53-ra csökkent, mely mintegy 58 200 ha nagyságú területet jelent. Részletes vizsgálatok csak kevés területen folytak, többnyire nemzetközi együttműködés keretében (ld. a “Finanszírozás” c. fejezetet is). Ez ideig csak igen kevés katonai létesítményt vizsgáltak részletesen:

• A Zvarde bombavetési célterület.
• A Splive üzemanyag-tároló.
• A Suzi kiképzőterep.
• A Tashi és Barta rakétabázisok.
• A Lielvarde katonai repülőtér
• A Liepaja haditengerészeti kikötő.
• A Rumbula (Riga) légierő bázis.
• Általában a volt szovjet katonai bázisok.

Szabványosított eljárások hiányában az azonosítás és vizsgálat módja esetenként változott. Egy szabványosított eljárás kialakítására irányuló első kísérletre norvég-lett együttműködés keretében került sor (ld. a “Finanszírozás” c. fejezetet is).

Bár az előzetes felmérés nem alapul szabványosított eljáráson, általában a következő lépésekből áll:

• Helyszíni szemle annak megállapítására, hogy a létesítmény területén használtak-e vegyszereket és keletkeztek-e veszélyes hulladékok.
• A korábbi területhasználat(ok) felderítése (ha szükséges).
• A rendelkezésre álló dokumentumok és térképek értékelése.
• Műhold felvételek értékelése.

A Környezetvédelmi és Regionális Fejlesztési Minisztérium 1998-ban jóváhagyta a talajvízszennyezés vizsgálatára a Lett Állami Geológiai Szolgálat által kidolgozott módszert.

Ezt megelőzően a talajvíz minősítésének alapjául az ivóvíz-szabvány, vagy a felszíni vizek szabványa szolgált. Ez jelentős hibák forrása volt azokban az esetekben, ahol természetes hidrogeokémiai anomáliát minősítettek szennyezésnek, ugyanakkor egyes paraméterek magas megengedhető értéke miatt tényleges talajvízszennyezést nem minősítettek.

Ezért a talajvizek szennyezettségének minősítésére új osztályozási rendszert vezettek be. Ez a rendszer a következő elveken/feltevéseken alapul:

1. A felszín közeli talajvíz és a felső zárt vízadó réteg vegyi összetételének meghatározása.
2. A szennyező anyagok osztályba sorolásához a legelterjedtebb analitikai módszerek érzékenységét veszik figyelembe.
3. A szennyező csóvák fő típusaiban jelenlévő különféle szennyezők kölcsönhatását veszik figyelembe.

A jellemző vegyi háttér meghatározása céljából Lettország hidrogeológiai térképezése és talajvíz-monitoring során vett több ezer talajvízminta analitikai adatát értékelték.

Ennek alapján három határkoncentrációra tettek javaslatot a talajvízszennyezés mértékének megállapítása érdekében (ld. az alábbi táblázatot):

• A természetes háttérnek megfelelő “A” érték.
• A mikroszennyezők legnagyobb természetes koncentrációjának, vagy kimutatási határának megfelelő “B” érték.
• A nagyfokú szennyezés alsó határának megfelelő “C” érték.

A talajvíz szennyezettségének minősítésére a fentiekben definiált “A”, “B” és “C” határkoncentrációkat javasolták. A szennyezés lokalizálására ajánlott beavatkozások a szennyezés mértékétől és annak a legközelebbi ökológiai szempontból értékes területre gyakorolt hatásától függenek. Ezek a beavatkozások általában további vizsgálatok, monitoring, bírságolás, vagy kárelhárítás.

A talajvíz minőségét befolyásoló természetes okok között szerepel a tengervíz, vagy ásványvizek behatolása, gipsz oldódása, továbbá tőzeg, vagy tengeri iszap bomlása. A Lettországban tipikus, természetes eredetű hirdogeokémiai anomáliákra vonatkozó információk az alábbiakban összegezhetők:

Talajvízszennyezés vizsgálatára az ajánlások általában az alábbi gyakorlati lépéseket tartalmazzák:

• A rendelkezésre álló adatok gyűjtése és értékelése, a terület szemrevételezése.
• A monitoring hálózat tervezése és kutak telepítése.
• Talajvízminták vétele.
• A vizsgálandó paraméterek körének meghatározása.
• A szennyezéstől függő vizsgálati módszerek kiválasztása, mint pl. felszíni és mélységi geofizikai módszerek, nyomjelzéses eljárások, stb.
• A jelentés tartalmi követelményeinek meghatározása.
• A szennyezett talajvíz térfogatának és a szennyezők tömegének számítása.
• Helyszíni vizsgálatok, beleértve a kutak tervezését, fúrását, kiképzését, mintavételezést a kutakból, a beszivárgó szennyezés jellegének és forrásának, a hidrogeológiai viszonyok és a vizsgálati lépcső függvényében.

A beszivárgó szennyezés két fő típusa különböztethető meg: 1,0 kg/l-nél nagyobb sűrűségű ásványi és egyéb vegyületeket tartalmazó és ennél kisebb sűrűségű szénhidrogéneket tartalmazó szennyezés. Az ajánlások a beszivárgó szennyezés típusától függően különböző mélységű szűrőzést és különböző mintavételi módszereket irányoznak elő.

A források két csoportba sorolhatók. A homogén jellegű hulladékokat tartalmazó lerakók, üzemanyagtöltő állomások és egyéb források, melyek szennyező anyagai szűk tartományba esnek és a széles skálájú termékeket előállító és hulladékokat termelő nagyüzemek. A monitoring hálózat kialakítására a két csoport esetén különböző követelmények érvényesek.

A geológiai felépítés homogenitásának mértéke, kis áteresztőképességű rétegek jelenléte, a vízadó réteg jellege (porózus, vagy repedezett), a felső vízadó réteg vastagsága és az áteresztőképesség eloszlása a mélység tényezők, amelyeket a vizsgálati eljárások, a hálózat kialakítása, az egyes kutak kiképzése és a mintavételi eljárások kiválasztásakor figyelembe kell venni.

Talajvízszennyezések vizsgálatában négy lépcső különböztethető meg: előkészítő, tájékoztató, részletes és adott szennyező anyagra irányuló. Különbséget kell tenni a tudományos célú és a kárelhárítási beavatkozás tervezéséhez szükséges vizsgálatok között. A vizsgálat különböző lépcsőiben eltérő módszerek alkalmazása célszerű. A vizsgálatokat úgy kell végrehajtani, hogy az adott lépcsőben használt kutak és egyéb berendezések a későbbi monitoring hálózatban is felhasználhatók legyenek.

Talajvízből történő mintavételezésre és az eredmények dokumentálására szabványosítást javasoltak. Példaként számos esetet említenek: nagy fajlagos hozamú mély kutak, közepes fajlagos hozamú kis mélységű kutak és kis fajlagos hozamú kis mélységű kutak.

A minisztérium számára készített jelentés indokolja a szennyező forrástól függően vizsgálandó paraméterek ésszerű körének meghatározása során alkalmazott megfontolásokat. A kérdés igen nagy jelentőségű: a paraméterek köre legyen elegendő széles a szennyező csóva megbízható meghatározására, másrészt korlátozódjon a szükséges minimumra a vizsgálat költségeinek csökkentése érdekében. A javaslat többek között foglalkozik az általános paraméterekkel és a tipikus szennyező forrásokra jellemző vegyületekkel.

Szennyezett talajok tisztítására, vagy megfelelő elhelyezésére szolgáló létesítmények ez idő szerint nem állnak rendelkezésre.

Katonai létesítmények azonosításának és vizsgálatának költségeit 1997-ig a központi költségvetés fedezte. Kárelhárítási beavatkozásokra központi források nem álltak rendelkezésre, részletes vizsgálatokra csak kisszámú, kiválasztott területen került sor nemzetközi együttműködések keretében:

• A Zvarde bombavetési célterület az Egyesült Királyság “know-how” alapítványának támogatásával, a korábbi szovjet bombakísérleti terület határövezetében a biztonságos mezőgazdasági termelés elősegítése miatt.
• A Spilve üzemanyag-tároló amerikai-lett vegyes vállalat támogatásával. Lettországban az első katonai létesítmény kárelhárítása.
• A Suzi kiképzőterület.
• A Tashi és Barta rakétabázisok, a Kanadai Környezetvédelmi Minisztérium és a Rigai Egyetem együttműködésében. Az egyik fő cél a helyi szakemberek képzése volt.
• A Lielvarde katonai repülőtér, a Német Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával. A fő cél a részletes kockázatértékelés volt.
• Szennyezett üledékek a Liepaja haditengeri kikötőben, az EU PHARE program támogatásával. A fő cél egy környezeti hatásvizsgálat felvétele volt a tervezett kikötő bővítés környezeti problémáinak értékelése következtében.
• A Rumbula, Rigai légi bázis, dán és lett mérnökirodák és a Lett Környezetvédelmi Minisztérium együttműködésében. A cél a talaj és talajvíz kárelhárítása volt.
• Korábbi szovjet katonai bázisok, norvég és lett szervezetek (minisztériumok, geológiai szolgálatok) együttműködésével. A cél a volt szovjet bázisok értékelése volt.

A hulladéklerakók tulajdonosaira vonatkozó jogi követelményeket a kommunális hulladékokról szóló törvény és Miniszertanács "Hulladéklerakók helykiválasztása, építése és üzemeltetése" c. rendelete tartalmazza. A törvény szerint a lerakók tulajdonosai és üzemeltetői kötelesek:

1. a kommunális és hasonló jellegű hulladékok elhelyezésére engedélyt beszerezni,
2. a hulladéklerakót az engedélyben, a törvényben és más jogszabályokban rögzített követelményeknek megfelelően üzemeltetni,
3. a lerakón elhelyezésre kerülő kommunális hulladék mennyiségét (térfogatát), eredetét és szállításának módját nyilvántartani,
4. a lerakó üzemeltetésére vonatkozó adatokat az állami és önkormányzati szerveknek jelenteni,
5. a lerakó zárását a jelen törvény és egyéb jogszabályok előírásainak megfelelően elvégeztetni,
6. a lerakó zárásának költségeit fedezni, ha ez a szerződésben szerepel.

A Minisztertanács "Hulladéklerakók helykiválasztása, építése és üzemeltetése" c. rendelete tartalmazza azokat a követelményeket, amelyeket a lerakók helykiválasztása, építése és üzemeltetése során figyelembe kell venni, beleértve a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, a lerakó egyes elemeinek (szivárgó vizeket gyűjtő rendszer, szigetelő rétegek, vízelvezetés) építésére vonatkozókat. Az üzemeltető a lerakóról műszaki leírást és üzemelési utasítást köteles készíteni. A lerakót a Regionális Környezetvédelmi Tanács által kiadott engedélynek megfelelően köteles üzemeltetni. Az engedély meghatározza a lerakón elhelyezhető hulladékok körét. Az üzemeltető köteles az üzemről évi jelentést készíteni és azt a regionális környezetvédelmi tanácsnak és területileg illetékes önkormányzatnak megküldeni. Az üzemeltető felelős a zárási eljárás lebonyolításáért is.

A természeti erőforrások használata (a hulladéklerakás is) adóköteles. Az adó a lerakón elhelyezett hulladék után fizetendő.

A jogszabályok nem tartalmaznak külön rendelkezéseket azok betartatására vonatkozóan, ezt megfelelően szabályozza az Államigazgatási Szabálysértési Kódex és a Büntetőtörvénykönyv. Az Államigazgatási Szabálysértési Kódex háromféle szabálysértést különböztet meg:

1. Talaj, vagy víz szennyezése ipari, vagy kommunális hulladékkal.
2. A hulladékok szállítására, elhelyezésére vagy ártalmatlanítására vonatkozó szabályok megsértése.
3. Környezetszennyezést okozó, vagy potenciálisan szennyező ipari, kommunális és egyéb hulladéklerakók üzemeltetésére vonatkozó szabályok megsértése.

A Büntetőtörvénykönyv több, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó cikkelyt tartalmaz:

1) A veszélyes hulladékok gyűjtésére, osztályozására, szállítására, elhelyezésére vagy ártalmatlanítására vonatkozó szabályok megsértése, ha a szabálysértés egy éven belül ismétlődik, vagy ha a szabálysértés jelentősen károsított környezetvédelmi, egészségügyi, tulajdonosi, vagy vállalati érdekeket.

2) A veszélyes hulladékok lettországi importjára, vagy tranzitszállítására vonatkozó szabályok megsértése.

3) Hulladékok által okozott talaj és/vagy vízszennyezés.

A probléma nagyságrendje

Lettországban a felszín közeli negyedkori vízadó rétegek sok helyen szennyezettek, de a devon kori vízadók jelentősebb szennyezése csak ritkán fordul elő. A 90-es években számos helyi monitoring hálózatot telepítettek pontszerű szennyezések vizsgálatára és évente több száz mintát vettek. A vizsgálati adatokat az Állami Geológiai Szolgálat tárolja. A talajvízmintákon kívül a szennyező csóvák kiterjedését egyéb módszerekkel is meghatározták. Leggyakrabban geoelektromos szelvényezést és szondázást alkalmaztak. Több terület, pl. a katonai létesítmények vizsgálatára a szovjet időkben nem került sor.

A jelenlegi helyzet sem tekinthető kielégítőnek, annak ellenére, hogy a helyi környezetvédelmi bizottságok elrendelhetik talajvízszennyezések vizsgálatát és monitorozását, erre csak ritkán kerül sor. Az okok között említhető a szükséges felszerelés hiánya, a szűkös anyagi források, a helyi személyzet hiányos szakképzettsége és tapasztalata, továbbá a központi hatóságok által nyújtott irányítás és támogatás hiánya. A fő ok azonban az, hogy a vonatkozó jogszabályok megalkotása csak a közelmúltban kezdődött, ezért egyértelmű irányítás sem biztosítható.

A tulajdonosok megbízásából több magáncég végez vizsgálatokat talajvizet szennyező, olajtermékeket szállító, tároló és lefejtő létesítmények (terminálok, üzemanyagtöltő állomások, stb.) környezetében, ilyenkor kielégíthetők a környezetvédelmi tanácsok követelményei. E vizsgálatok azonban az egységes vizsgálati eljárások, adatfeldolgozás, tárolás és közzététel hiánya miatt nem tekinthetők monitoringnak. Ugyanakkor pedig nem folytatnak monitoring tevékenységet a jelenleg már nem létező gyárak által létesített felhagyott illegális lerakókról.

Több helyen megállapítottak súlyos talajvízszennyezést, ahol a talajvíz minősége nagymértékben különbözik a természetes állapottól. A talajvízszennyezés fő területei a szilárd hulladékok lerakóhelyei (Getlini Rigában, Kudra Jurmalában, Deimena Daugvapilisben), folyékony mérgező hulladékok tárolómedencéi (Olaine, Inculkalns, Jelgava), mezőgazdasági vegyszerek tárolói (Iecava, Ventspils, Jelgava), olajtárolók (Jaunmilgravis, Tukums) és a korábbi szovjet katonai bázisok (Rumbula, Barta, Spilve, a 117. sz. gyár Rigában).

Súlyos, artézi talajvizet érintő szennyezést tártak fel a kénsavas kátránylerakó körül Incukalnsban, a Jurmalai kommunális hulladéklerakónál, a Rigai Kudra hulladéklerakó és a Tukumsi Getlini olajtároló környezetében.

Az állami monitoring program csak a helyi szennyezések három legveszélyesebb esetére terjed ki: a két kénsavas kátrányt tároló medence Incukalns közelében, a vegyi és gyógyszergyári hulladékokat tároló medence Olaine-ban és Riga város Getlini hulladéklerakója. A létesítmények helyi monitoring-hálózatát a Lett Állami Geológiai Szolgálat üzemelteti.

Információt szolgáltatott Inga Gavena (Lett Állami Geológiai Szolgálat) és Ieva Rucevska (Lett Környezetvédelmi Adatbázis), 1999. április 7.

Baltikumi környezetvédelmi fórum (1998) A környezet állapota a Baltikumban, környezeti mutatók alapján, Baltikumi Környezetvédelmi Fórum, Riga, Lettország

Lautner, P. (1997), Lettországra kidolgozott szennyezésfelmérési módszer (német eredeti: Entwicklung einer für Lettland angepaβten Erhebungsmethodik), Statusbericht Altlasten – Band 27, íhandbuch Altlasten und Grundwasserschadensfälle, pp. 113-123., Landesanstalt für Umweltschutz, Kerlsruhe, Germany

POPIN (Népességi Információs Hálózat) (1999) Gazdasági rendszerváltás országainak néprajzi adatai,

Gopher://gopher.undp.org./00/ungophers/popin/wdtrends

Schaefer, K.W., Bieren, F., et al. (1997) Nemzetközi tapasztalatok szennyezett katonai területek feltárása, értékelése és ártalmatlanítása terén (német eredeti: Internationale Erfahrungen der Herangehensweise an die Erfassung, Erkundung, Bewertung und sanierung Militarischer Altlasten), Umweltbundesamt (Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal), 1-2., Berlin, Németország

UN/ECE Statistical Division (1998) Trendek Európában és Észak-Amerikában, Az ENSZ/EGB statisztikai évkönyve, 1998, http://www.unece.org./stats/
, (1994-1997 évi adatok)