NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
2005-ben 44 milliárd forint hulladékgazdálkodási rendszerekre
2005-02-07 12:33:40
Az idén a tavalyinál kétszer több, összesen 44 milliárd forint jut hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésére - mondta Persányi Miklós Turán egy szakmai rendezvényen.
Részben költségvetési, részben EU-s pénzekből Szegeden, Debrecenben, Szolnokon, a Zala völgyében alakulnak ki nagy hulladékgazdálkodási rendszerek, s további négynek az előkészítése is megkezdődik - mondta a környezetvédelmi tárca vezetője. Hozzátette: mindez hozzájárul ahhoz, hogy 2005 a hulladékforradalom éve legyen - ennek keretében a kitűzött célok szerint hatmillió lakos térhet majd át a szelektív hulladékgyűjtésre.


A miniszter arról is szólt, hogy különösen fontos feladat a veszélyes hulladék kiszorítása a lakossági szemétből - csökkentve ezzel a környezetkárosítás kockázatát. Ugyancsak elérendő, hogy az illegális hulladéklerakások megszűnjenek, ennek érdekében a jogszabályok szigorítását és a rendvédelmi szervekkel a szorosabb együttműködést kell elérni - hívta fel a figyelmet.


Persányi Miklós példaként említette a négy település összefogásával 2001-ben megvalósult kisebb turai regionális hulladéktelepet, amely 15 ezer lakos évi hatezer tonna kommunális szemetét gyűjti össze, s egy részét másodlagos felhasználásra előkészíti. Ebből tízmillió forintnyi haszon származik évente. Az érintett önkormányzatok pályázat útján most egy 26 millió forint értékű új konténeres hulladékszállító teherautót nyertek a szemétszállítás megkönnyítésére a Mercedes gyártmányú kocsit a miniszter adta át a felhasználóknak.