NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
Nemzeti környezet-egészségügyi programok készülnek 2007-ig
2004-06-28 14:44:18
A gyermekek biztonságosabb és egészségesebb jövőjének védelmét vállalta magára az az 50 európai állam, amely pénteken, Budapesten aláírta a IV. Európai Környezet és Egészség Miniszteri Konferencia zárónyilatkozatát és cselekvési tervét.
A háromnapos budapesti tanácskozás cselekvési tervet készített a fiatalok számára, ezen kívül az aláírók konkrét intézkedéseket határoztak meg a lég- és vízszennyezettség, illetve a vegyi anyagok gyermekek egészségére gyakorolt hatásának figyelemmel kísérésére és vizsgálatára.

Megállapodtak arról is, hogy az államok 2007-ig kidolgozzák nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogramjukat, amelyeket akkor egy újabb találkozón tárgyalnak majd meg.

Persányi Miklós az esemény zárónapján közölte: a mostani nemzetközi konferencia nyilvánvalóvá tette, hogy a közös akarat és jövőkép segíti a továbblépést a környezet-egészségügyben. "A magyar kormány elkötelezett olyan lépésekre, amelyek közelebb visznek minket egy egészségesebb, biztonságosabb, boldogabb jövőhöz gyermekeinkkel együtt" - tette hozzá.

Kökény Mihály elmondta: a konferencián első alkalommal vettek részt a munkában az Egészségügyi Világszervezet európai régióját alkotó tagállamok fiataljainak munkacsoportjai. "Én úgy érzem, hogy egy olyan generáció nő fel, amely az eddigieknél is érzékenyebb a környezet kérdései iránt, és elszántabb a környezetvédelem érdekében" - közölte.