NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
Átadták a felújított Baradla-barlangot
2005-06-06 12:50:36
Csaknem egymilliárd forintért újították fel az Aggteleki Nemzeti Parkban (ANP) található Baradla-barlang, Vörös-tó-Jósvafő közötti szakaszát. A barlangot és a most elkészült látogatóközpontot pénteken adták át a nagyközönségnek.
A környezetvédelmi és vízügy miniszter a szlovák társminiszter, Miklós László társaságában avatta fel a Baradla-barlang megújult barlangszakaszát, illetve a Vörös-tói bejáratnál épült, tájba illő, a hegyfalhoz támaszkodó, több mint 800 négyzetméter alapterületű látogatóközpontot. Magyarország nemzeti parkjait a nemzet parkjaivá kell tenni. Célunk a barátságos természetvédelem - hangoztatta Persányi Miklós.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy januárban létrejött az egységes zöldhatóság, ennek köszönhetően a nemzeti parkok megszabadultak a hatósági feladatoktól, és "ezáltal lehetővé vált, hogy a természeti értékek megőrzésére koncentráljanak".

Persányi Miklós szólt arról is, hogy kezdeményezi a nemzeti parkokról szóló törvény megalkotását, megítélése szerint ugyanis önálló jogszabálynak kell tartalmaznia a nemzeti parkok sajátos közérdekű feladatait.

Az idén kettős évfordulót ünnepelnek Aggteleken, húsz évvel ezelőtt nyilvánították a területet nemzeti parkká, és tíz éve annak, hogy világörökségi rangra emelkedett az aggteleki karszt, amelynek egy része Szlovákiában található. A jubileumra újult meg a Baradla-barlang Vörös-tó-Jósvafő közötti, mintegy 2,3 kilométer hosszú szakasza.

A rekonstrukció összköltsége meghaladta a 3,6 millió eurót, vagyis 900 millió forintot, ebből az Európai Unió csaknem 2,3 millió eurót biztosított, a többit kormányzati és pályázati forrásból fedezte a nemzeti park. A munkálatok során a föld alatt több mint két kilométernyi járdát cseréltek ki, felújították a lépcsősorokat, és ahol szükséges volt, megerősítették a kőzetet. Megújították a látogatók biztonságát szolgáló berendezéseket, valamint a világítást, és egy minden igényt kielégítő látogatóközpont is megépült.

A Magyar Nemzeti Bank a kettős évforduló alkalmából pénteken 5000 forintos címletű ezüst emlékérmét bocsátott ki "Az Aggteleki-karszt barlangjai" elnevezéssel. Az emlékérme előlapján egy stilizált repülő denevér, a barlangok jellegzetes lakója látható Bohus Áron tervezőművész mesterjegye mellett.