NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
A természetvédelem sikeres éve lesz 2005 is
2005-01-28 11:42:57
A korábbi éveknél lényegesen több pénz, 14 milliárd forint áll az idén a természetvédelem rendelkezésére - ismertette Haraszthy László helyettes államtitkár. Ez különféle nemzetközi pályázatokon elnyert forrásokkal együtt értendő és működtetésre, fenntartásra illetve fejlesztésekre szolgál. Ez az összeg eddig a legjobb években is csak legfeljebb 8 milliárd forintot tett ki - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Persányi Miklós miniszter elmondta: a nemzeti parkok már nem foglalkoznak hatósági ügyintézéssel, tevékenységük egészét az értékek védelmére, bemutatására, a rájuk bízott vagyon kezelésére, a fenntartható gazdálkodásra, a szolgáltató jellegre összpontosíthatják. Egyre nagyobb szerepet játszhat munkájukban az, hogy a környező gazdálkodókat megismertessék a fenntartható és biogazdálkodás előnyeivel, így a vidékfejlesztésben is szerepet vállalnak. A nemzeti parkok értékeinek széleskörű ismertetése idegenforgalmi jelentőséggel bír.

Haraszthy László szólt arról, hogy jelenleg 96 tanösvény, 36 múzeum és 24 látogatóközpont szolgálja a természeti értékek ismertetését. A 2009-ig szóló fejlesztési programok részeként a tíz nemzeti parkban további 47 tanösvény, illetve 35 látogató- és oktatóközpont létesül. A nemzetközi pályázatokon elnyert 8,6 milliárd forintból több nemzeti parkban kezdődhetnek meg a régóta tervezett fejlesztési programok.

Haraszthy László megjegyezte: néhány hónap múlva önálló honlappal jelentkeznek a nemzeti parkok, ennek keretében minden érdeklődő igen részletes tájékoztatást kaphat az egyes parkokban fellelhető természeti értékekről, azok megismerési lehetőségeiről. Ugyancsak tervezik, hogy 1.500-2.000 kikölcsönözhető kerékpárt állítanak szolgálatba a nemzeti parkokban a látogatókat segítve.

Az európai uniós tagsággal együtt Magyarország az európai ökológiai hálózathoz, a Natura 2000-hez is csatlakozott. Ez annyit jelent, hogy az eddig is védett területek 1,2 millió hektárral egészültek ki. Így hazánk területének 20,6 százaléka lett valamilyen formában védett.