NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
Megkezdődtek a Vásárhelyi-terv munkálatai
2004-11-26 17:22:23
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken ünnepélyesen elindította a Vásárhelyi-terv munkálatait Tiszaszigeten. Az ország egyik legnagyobb árvízvédelmi és infrastrukturális beruházása a Szeged és az országhatár közötti töltések megerősítésével veszi kezdetét.
Az ország egyik legnagyobb infrastrukturális beruházásáról van szó, amely sok évig fog tartani, de a munkák nagy intenzitással kezdődnek meg. A következő két évben már látható eredményei lesznek az erőfeszítéseknek – közölte a miniszter.

Az országos program első lépéseként a Tisza bal parti hullámterében, Szeged és az országhatár között végzik el a töltéserősítést és az ehhez kapcsolódó munkákat. A 266 millió forintos beruházás jövő szeptemberre készül el.

A mintegy 10 kilométeres partszakaszon kitakarítják a hullámteret, elbontják a lefolyási akadályokat, növelik a meder vízszállító képességét, a kitermelt anyaggal pedig megerősítik a töltést - ismertette a tárca vezetője.

Elmondta, hogy körülbelül 3,5 kilométeren kell erősíteni és magasítani a töltést, az új töltéskoronán pedig burkolt út épül, amelyen jól és gyorsan közlekedhetnek a járművek az árvízi védekezésnél. Ez az út egyben lehetőséget ad a kerékpáros ökoturizmus fejlesztésére is.

Persányi Miklós jelezte, hogy a Vásárhelyi-terv részeként hamarosan elindul a cigándi és a tiszaroffi árapasztó tározók építése is.

A Tisza teljes szakaszára kiterjedő Vásárhelyi-terv előkészítésére és elkezdésére az idén 8 milliárd forintot tartalmazott a költségvetés, jövőre pedig uniós forrásokkal együtt további 11 milliárd forint jut a folytatásra - tette hozzá.

Persányi Miklós a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a koncepció a világ szakmai érdeklődésére is számot tart, hiszen a hagyományosnak számító gátmagasítás helyett árapasztó tározókkal próbálja meg kezelni az árhullámokat.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 1998 és 2001 között négy rendkívüli árvíz tette próbára a Tisza völgyében élő több mint másfél millió embert és az ország erőforrásait. A védekezés, a
kárelhárítás és az újjáépítés együttes költsége elérte a 120 milliárd forintot - mondta Persányi Miklós.