NYITÓLAP
A MINISZTÉRIUM
AKTUÁLIS
ELÉRHETŐSÉGEK
ZÖLD-PONT SZOLGÁLAT
TÁRSADALMI KAPCSOLATOK
SZAKMAI HONLAPOK
 
34 ezer ember és a zöldtárca az illegális hulladéklerakás ellen - 800 helyszínről tűnik el a szemét
2008-06-26 12:00:00
Országszerte több mint 800 helyszínen kezdődhet meg annak a mintegy 75 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladéknak az eltakarítása, amelyre 34338 állampolgár személyi jövedelemadója egy százalékát ajánlotta fel. A zöldtárca több mint 100 millió forinttal egészítette ki a befolyt 245,8 millió forintos összeget, és azt a Hulladék Munkaszövetség bevonásával pályázaton osztotta szét a szemétkupacok felszámolását vállaló önkormányzatok és civil szervezetek között.

„Mintaértékű az az összefogás a környezettudatos állampolgárok, a civil szervezetek és a zöldtárca között, amellyel a zöldbűnözés ellen lépünk most fel. Minden ember tehet azért, hogy élhetőbb környezet vegye őt körül” – hangsúlyozta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Az illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása - felszedése és kezelése, ártalmatlanítása –, a hulladéklerakó megszüntetése és az ismétlődő lerakások megakadályozása volt a célja annak a pályázatnak, amelyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) írt ki idén tavasszal, miután 350 millióra egészítette ki az állampolgárok által felajánlott összeget.

Az egyenként legfeljebb 5 millió forintos támogatásra társadalmi szervezetek és önkormányzatok pályázhattak. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázatok, ahol az illegális lerakók felszámolása érdekében a társadalmi szervezetek és a települési önkormányzat együttműködnek. Prioritást élvezett továbbá minden olyan pályázat, amely nemcsak a közterületen elhagyott hulladék egyszeri összeszedését célozta, hanem komplex módon vállalta az ellenőrzést, a megelőzést és a tájékoztatást is, valamint amelyben a megtisztított területek utógondozása és funkcióváltása egyaránt fontos szerepet kapott.

A meghirdetett feladatra összesen 257 pályázat érkezett, ezek összesített támogatási igénye több mint kétszerese volt a rendelkezésre álló keretösszegnek. Az értékelést végző bizottság – amely a KvVM, a Hulladék Munkaszövetség, az Önkormányzati Minisztérium, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Köztisztasági Egyesülés és az Öko-Pack Kht. szakembereiből állt – végül 132 pályázónak ítélte oda a támogatást. A nyertes terveknek köszönhetően országszerte több mint 800 helyszínen összesen mintegy 75 000 m3-nyi elhagyott hulladék felszámolására kerül majd sor.

A Hulladék Munkaszövetség becslése szerint legalább 15 ezer kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakó van az országban. Ezeket vette célkeresztjébe 2007-ben a Zöld Kommandó akciósorozat, melynek során a zöldhatóságok 1500 helyszíni és közúti ellenőrzést hajtottak végre, ezek több mint felében hatósági intézkedésre volt szükség. A Zöld Kommandósok összesen mintegy 50 ezer tonna „elhagyott” hulladékot tártak fel, a kivetett bírságok összege – melynek harmada az önkormányzatoknál marad - meghaladta a 217 millió forintot.

A civil lakosság szerepvállalása mellett a kormányzat is cselekszik: nemrég hagyta jóvá a kormány az első, 7,7 milliárdos uniós támogatású nagyprojektet, valamint egy másik, 5,7 milliárdos előkészítését, melyek eredményeképpen több mint 100 települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjára kerülhet sor – emlékeztetett Szabó Imre.  A két beruházás 700 ezer ember környezeti biztonságát javítja, védi az ivóvíz-bázisukat és megakadályozza a felszín alatti vizek szennyezését.

 

Néhány jó példa

Solymári Környezetvédők Egyesülete

A Budai Tájvédelmi Körzet területén, az országos védettség alatt álló Solymári Vár környezetének rehabilitációjára pályázott a civil szervezet. Egy már korábban, az önkormányzat által megkezdett területrendezési program kiegészítése az elhagyott hulladék felszámolása, a Paprikás-patak partján haladó turistaút megtisztítása. A WWF Magyarországgal együttműködve tanösvényt terveznek a Jegenye-völgybe, a Vár körüli területet pedig helyi védettség alá helyeznék. A tágabb környezetet hársfasorral kívánják lehatárolni.

Tiszabecs Nagyközség Önkormányzata

A tiszai turizmus kiemelkedő helyszíne, innen indulnak a vízi túrák. A felszámolni tervezett hulladék a település belterületén található, rendkívül faluképromboló. Az elhagyott hulladékot  közmunka keretében kívánják felszámolni. A terület új funkciót is kap, parkosításra, játszótér kiépítésére, utcabútorok kihelyezésére, pihenőpark kialakítására pályáztak. A szemléletformálásba és a tájékoztatásba nemcsak a tiszabecsi lakosságot tervezik bevonni, hanem a környező nyolc települését is, példamutatásként.

Baja város önkormányzata

Baján 11 helyszínről, 120 hektár területről történik meg az elhagyott hulladék felszámolása,  a Bácskai Civil Szervezetek Szövetségével közösen. A terület belső részeinek újraszennyeződését sorompók és vasbeton oszlopok elhelyezésével oldják meg. Terveik között szerepel a terület új funkcióval történő megtöltése közösségi használathoz, sportlövő- és lovaspálya, valamint szabadidőpark kialakításával. A civil szervezet a szemléletformálást, tájékoztatást biztosítja.

Érdi Környezetvédő Egyesület

Ún. „pilot-projekt”, amelynek célja 15 helyszínen a helyi és Natura 2000 védelem alatt álló Fundoklia-völgy megtisztítása. A völgybe vezető utakat sorompókkal tervezik lezárni, hogy az ott lerakni szándékozott hulladékot eltérítsék a völgytől. A kiemelkedő természeti értékek megóvása érdekében elkészült a terület ökoturisztikai terve, tanösvényekkel, megfigyelő helyekkel, információs táblákkal, játszótérrel és pihenőparkkal, mini arborétummal. A pályázat egyediségét az állandó védelem biztosítása érdekében tervezett térfigyelő kamerarendszer kiépítése adja, a polgárőrség járőrözése mellett.


Fontos tudni, hogy – ha a szállító nem fellelhető - az elhagyott, illegálisan elhelyezett hulladékot annak kell elszállíttatnia és kezeléséről gondoskodnia, aki a terület tulajdonosa. Ha ez nem történik meg, a környezetvédelmi hatóság kötelezi az ingatlan tulajdonosát a kezelés elvégeztetésére, vagy a felügyelőségek maguk végeztetik el ezt a munkát és annak költségeit a bírsággal együtt behajtják a terület tulajdonosán. Az illegálisan elhelyezett hulladék kezelési költsége többszöröse a hulladék legális lerakóban történő elhelyezésének.